Főoldal Általános Szakkollégiumi Esték: Migráció és Líbia – beszámoló

Szakkollégiumi Esték: Migráció és Líbia – beszámoló

522
0
Megosztás
Halasi Gábor előadása közben.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Szakkollégiumi Esték előadássorozatán belül 2017. november 8-án megrendezésre került a Migráció és Líbia című előadás, amelyet a szakkollégium egyik tagja, Halasi Gábor tartott a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem új oktatási épületében. Halasi Gábor a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgatója, aki tanulmányai mellett a szakkollégium aktív tagja és többek közt az EUIPSO rovatunk társszerkesztője. Gábornak a fő érdeklődési köre Afrika és azon belül a két bukott állam, Líbia és Szomália.

Az előadásnak az volta célja, hogy kicsit közelebb hozza a manapság oly népszerű migrációs témát az érdeklődők számára és az, hogy Líbia példáján keresztül megérthessük azt az összetett helyzetet, amelyben most Észak-Afrika, az Európai Unió és az egész nemzetközi közösség áll. Az előadás három fő részből állt, kezdetnek általánosságban bemutatásra került az afrikai kontinens kedvezőtlen helyzete és minden olyan tényező, amely hozzájárul az ottani népvándorláshoz. Folytatásképp a nézőpontot leszűkítettüka háború által megtépázott és politikai patthelyzetben álló Líbiára, amely a mai napig az egyik legfontosabb szelepe az Európába induló tömegeknek. Végül pedig megvizsgáltuk az Európai Unió múltbéli és aktuális törekvéseit a migrációs helyzet enyhítésével, illetve megoldásával kapcsolatban. Az előadás legvégén pedig mindenki kérdezhetett az előadótól.

Afrika és a népvándorlás

Az afrikai népvándorlásnak több origója is van, viszont ezeknek a nagyrésze gazdasági és politikai tényezőkre vezethető vissza, azonbanaz éghajlatváltozás is fontos szerepet tölt be. A politikai és a gazdasági okok jelentősen összefüggenek, a legtöbb megélhetést kereső ember olyan államokból jön, amelyek nem tudják magukat rendesen fenntartani. A gyenge gazdasági helyzetet legtöbbször az erőforráshiánymargójára lehet írni, illetve a nyersanyagtermelő országok mindig is egy kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mivel függenek a kitermelt nyersanyag piaci árától (például, ha lemegy az olaj ára, az olajtermelő országok rosszul járnak). Előfordul az is, hogy a térség államaihoz képes erős gazdaság ellenére a polgárháborús viszonyok miatt hagyják el az emberek az országot (erre példa Nigéria, ahol az északi régiót irányítása alatt tartó Boko Haram terrorszervezet elől menekülnek el az emberek).

A megélhetésért vándorló embernek nem is feltétlenül Európa az első célja, hanem megfigyelhetőek olyan tendenciák, mint az urbanizáció több szegényebb országban is, ahol a vidéki ember a városba költözik a jobb megélhetés reményében, majd ott hall először külföldről. Ennek az eredménye az olyan tízmillió lakosszám fölötti városok megjelenése, mint Kairó vagy Lagos, amelyek többek között a szervezett bűnözés (közöttük az ember- és fegyverkereskedelem) melegágyai.

További hatalmas oka a migrációnak a népességrobbanás, hiszen a legtöbb állam már a jelenlegi népességét sem tudja ellátni. Ez a népességrobbanás viszont főleg a szubszaharai régiót érinti, Egyiptom kivételével ez nem jellemző az észak-afrikai országokra. Ennek ellenére a legtöbb előrejelzés szerint 2050 közepére csak az afrikai kontinens 2-2,5 milliárd lakossal fog rendelkezni, míg addigra már a világ többi részén a népesség vagy stagnálni, vagy csökkenni fog; például 2050-re Európán belül egy 60 milliós népességcsökkenést prognosztizálnak. Végül egy szintén égető probléma az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés, amelynek hatására például a Szahara és az egész forróövezet is eltolódik, embermilliókat a költözésre kényszerítve. Továbbá a tengerszint növekedésének köszönhetően pont a kontinens legnépesebb városai fognak veszélybe kerülni, amely ismét embertízmilliók mozgását fogja előidézni.

Az előbb felsorolt tényezők alapján lehet látni, hogy az afrikai helyzet kimondottan összetett és a migráció valahol egy természetes folyamat, mivel az emberek a konkrétan élhetetlen helyekről akarnak élhető helyekre költözni. Itt jön képbe a kontinensről kifelé irányuló migráció, amelynek az elsődleges célja Európa, illetve a Perzsa-öböl melletti államok. Érdekesség, hogy a most északra haladó afrikaiak ugyanazokat az ősrégi útvonalakat használják, amelyeket a karavánok évszázadok óta.

A líbiai helyzet

Az előadás második felére Líbia került a figyelem középpontjába, és Gábor kifejtette, miért innen jön az Európába utazó bevándorlók jelentős része. Ennek a fő oka az évek óta elhúzódó polgárháború, illetve a folytonos politikai viták, az ország megosztottsága. Kezdésnek eloszlatásra került az a mítosz, hogy Kadhafi a határait teljesen le tudta zárni, mivel a diktátor uralma alatt is évente emberek tízezrei hagyták el az országot és amióta az ő rezsimét is utolérte az arab tavasz, a helyzet csak rosszabbodott.

Kadhafi eltávolítása után nem sikerült Líbiát egységes állammá kovácsolni, habár még 2012-ben a statisztikai adatok alapján erre volt kilátás, hamar kiderült, hogy nincs egységes megoldás az országnak, és 2014 óta Líbiában két rivális kormány van. Az észak-nyugati régiót, beleértve Tripoli városát, Fajez Al-Szarradzs miniszterelnök tartja irányítása alatt, akit az Európai Unió és az ENSZ is a törvényes vezetőnek ismeri el. Viszont az ő hatalma gyenge, katonai ereje nincs, maximum pár milícia áll mögötte, így a kormánya nem képes a rend fenntartására, amibe beletartozik a partvonal védelme is, ebből adódóan az embercsempészek kedvelt támaszpontja Líbia észak-nyugati része. Az észak-keleti régiókat Halífa Haftar tábornok dominálja, aki a Líbiai Nemzeti Hadsereg vezetője. Az ő hatalmát a nyugat nem ismeri el, viszont egyéb befolyásos országok, mint Oroszország vagy Egyiptom, őt tartják a potens politikai erőnek. A déli régiók jelentős része lakatlan, viszont a lakott régiókat olyan nomád népek és törzsek tartják irányításuk alatt, mint a tuaregek vagy a tebuk, akik főleg a fegyver- és drogkereskedelemből élnek. Ebbe a patthelyzetbe törtek be 2012-ben Ansaral-Sharia, illetve 2014-ben az Iszlám Állam nevű iszlamista, dzsihadista terrorszervezetek, akik még jobban destabilizálják az országot. A jelenlegi állás szerint ezt a helyzetet megváltoztatni nagyon nehéz; habár az Iszlám Államot sikerül kiszorítani Szirt városából, a két hatalmi központ megmarad, amely csak kedvez az embercsempészeknek, illetve semmi reményt nem ad egy egységes kontrollra.

Az európai reakciók

Az előadás utolsó harmadában górcső alá került, hogy az Európai Unió mit próbál az előbbiek ellen tenni. 2013-ban az olaszok saját projektként elindították a Mare Nostrum kutató-mentő, illetve határőrizeti műveletet, amelynek a célja az volt, hogy a vízre kelt migránsokat segítse, mivel abban az időben rohamosan elkezdett nőni a vízbefulladások és hajótörések száma. A művelet egy évig tartott és összességében sikeres volt, de akkora terhet rótt az olasz haditengerészetre, hogy egyedül már nem tudtak hatékonyan cselekedni, így az Európai Uniótól kértek segítséget.

Az Európai Unióval közösen szervezték meg a Triton műveletet, amely a mai napig tart, és amely lassan megközelítette a líbiai partokat is. Emellett elindult még a Sophia művelet és az EUBAM művelet is, amelyek ugyanúgy a líbiai partokra koncentráltak. A műveletekben főleg az olaszok vesznek részt, de mind anyagilag, mind hajókkal több uniós és nem-uniós ország is besegít. A mentésekből probléma is adódott, hiszen egyes nem kormányzati szervezetek konkrétan a líbiai partokról mentették ki a bevándorlókat, ami emberségből jeles, de mégis az embercsempészek kezére játszik.

Itt jött a képbe az, hogy valami közös megoldást kéne találni a helyzetre és itt játszik manapság kulcsfontosságú szerepet Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, aki az elmúlt évben megpróbálta egy asztalhoz ültetni a líbiai feleket. Macron idén szeptemberben tartott egy migrációs csúcsot is, ahova több afrikai és európai országot is meghívtak. Több megoldási javaslat is született, illetve folyamatosan születnek újabb elképzelések, de egyetértésre még nem került sor. Az EU megpróbált egy olyan alkut kötni Líbiával, mint Törökországgal, de Líbia kevésnek tartotta a 200 millió eurót, amit kaptak volna az embrek viszatartásáért cserébe. Az sem egyértelmű, hogy pontosan kivel kéne megállapodni, mivel Libában hatalmi harcok folynak és nincs egyértelmű vezetője az országnak. Habár a felek a nyilvánosság előtt megoldásokról és együttműködésről beszélnek, a valóságban máshogy cselekednek.

Ebből látszik, hogy az EU törekvései még nem elegek és a komplex helyzetre még nincs megoldás, továbbá vannak olyan tényezők, illetve problémák, amelyek csak a jövőben válnak majd relevánssá. Így jelenleg a helyzet bizonytalan és a kilátások nem túl pozitívak.

Mindenestere az előadás remekül elmagyarázta a jelenlegi afrikai helyzetet és kihívásokat, rávilágított a problémákra és akadályokra, illetve megmutatta, hogy miért is olyan bonyolultaz egész „migráns-krízist csak úgy megoldani”. A sok térkép és ábra pedig remekül vizualizálta a helyzet komolyságát, segítve a hallgatóságnak elképzelni azt, hogy milyen állapotok is uralkodnak most a régióban.