Főoldal Szakkollégium Szakkollégiumi hírek Szakkollégista ketrecharc

Szakkollégista ketrecharc

Írta
745
0
Megosztás
A novemberi szürkeségében az egyik szombati délután, pár szakkollégista – magukat labdazsonglőröknek beállítva – gondolt egy merészet, és ketrecfocira vállalkozott. A sajnálatos módon csak hím egyedeket tartalmazó „alegységek”, egy külsőssel kiegészítve, 1 órán keresztül rúgták a bogyót.
Az első periódusban az egyik csapatban Asztalos „M”, mint Vin Diesel hasonmása, Németh József Lajos, a Szakkollégium elnöke, a virtuóz Csiki Tamás és ezen sportjelentés írója alkotta „a húszan túliak társaságát”. A másik térfélen a jóval fiatalabb és vehemensebb generáció teamje próbálta elkerülni a nagyarányú vereséget. A főbb szerepekben: Hege, alias Hegedűs Márton, mint a Diákbizottság egyik oszlopos tagja, aztán Ádám Buda, azaz Budai Ádám, mint a DB másik oszlopos tagja. Ne feledkezzünk el megemlíteni a harmadik játékost, aki mint „Szent Grál legenda”, napjainkban a Szentgáli Gergely nevet használja. Az első mérkőzés eredményről legyen elég annyi a Tisztelt Nagyérdeműnek, hogy a fiatalok kevesebbszer tudták az ellenfél hálóját megrezegtetni, mint a tapasztaltabb, rutinosabb bajtársaik, ugyanis 5:2-es vereséget szenvedtek, de a história valódiságához tartozik, hogy mindkétszer öngól után csaptak egymás tenyerébe a srácok.
A folytatásban, gondolva arra, hogy a lelki sérülést elkerülje a vesztes fél, erősítésnek az akciófilmek koronázatlan királya, Vin Diesel cserélt csapatot. Több sem kellett a most már 4 fősre duzzadt, eddig tuti vereségre kalibrált ifjú csapatnak: sorozatban alakították ki a helyzeteiket a hősiesen védekező Németh-Csiki hátvédsor előtt. A matematika törvénye alapján és ügyességük révén hamar gólokra váltották a ziccereket, és megérdemelten kényszerítették térdre, a fizikailag és pszichésen elfáradt ellenfelet: így 5:1 lett a vége.
Összességében, egy kellemes szombati futball összejövetel volt az esemény, ami után a bátrabbak a szaunában pihenték ki a mérkőzés fáradalmait.
TschöPI
(A kép forrása: http://theoriginalwinger.com/wp-content/uploads/2013/01/nscaa-1.jpg)