2009. október 19-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium és az Egyetemi Központi Könyvtár közös szervezésében egyetemünkön járt Nicholas Wilkinson nyugállományú admirális, a brit Védelmi Tájékoztatási Tanácsadó Bizottság (Defence, Press and Broadcasting Advisory Commitee, vagyis a D-notice) korábbi vezérigazgatója. Az admirális látogatásának fő célja az idén, Secrecy and the Media címmel megjelent könyvének bemutatása volt.
Ez a könyv az első hivatalosan megjelent átfogó tanulmány a D-notice system teljes tevékenységéből, ami kronológiai sorrendben halad a 19. század végétől egészen napjainkig, mintegy 500 oldalon. A korábban említett D-notice felelőssége, hogy a brit médiával való kapcsolattartás során biztosítsa, hogy a nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információk (legalább időlegesen) ne kerüljenek a közvéleménybe. Mivel az Egyesült Királyságban a sajtószabadság kiemelt figyelmet élvez, így a D-notice folyamatosan a szerkesztőségek rendelkezésére áll, helyes tanácsadói tevékenysége pedig rendkívül komoly és embert próbáló feladat.
A Siposné Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, oktatási rektorhelyettes által moderált könyvbemutató során az admirális röviden bemutatta a D-notice rendszer történetét és működését, amelyet számos érdekes példával támasztott alá. A résztvevő egyetemi polgárok számára tanulságos és élményszámba menő, ugyanakkor megtisztelő volt a brit haderő ilyen magas rangú tisztjének fogadása és kiváló előadásának meghallgatása. A szervezők ezúton mondanak köszönetet Buzna Viktor öregdiáknak a találkozó megszervezésében kifejtett munkájáért!