2012. november 28. és 30. között a „Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban (TÁMOP 4.2.2./B-10/1)” pályázat keretén belül, az Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Európai Unió támogatásával három napot töltött el a BSZK tagsága és néhány leendő tagja Debrecenben. Utazásunk célja a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiummal való ismerkedés volt, azon belül is a szakkollégiumi tapasztalatok kölcsönös megosztása. A szerda délutáni vonatút végén jó hangulatban érkeztünk meg a cívis városba, elégedetten foglaltuk el szállásunkat, amely központi elhelyezkedésével és kényelmes szobáival minden igényt kielégített. A szállásfoglalás után meglátogattuk a Debreceni Egyetem kampuszán található Kossuth Lajos Kollégiumot, ahol Dr. Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola történész professzora és tudományos rektor helyettese tartott előadását a két szakkollégium számára. Az előadás „A magyar kultúra külpolitikája a két világháború között” címet viselte. Az előadás tartalma szimbolizálta a két szakkollégium tevékenységét, azt a célt, hogy a tagoknak kötelessége a kultúra és tehetség ápolása. Az előadás után a kollégium kávézójában kötetlen beszélgetés során volt alkalmunk megismerkedni a Hatvani Szakkollégium tagjaival, és diákönkormányzatának vezetőivel. Az este további részében a Hatvanisok jóvoltából betekintést nyertünk Debrecen éjszakai életébe is, amely során megerősödött bennünk a város iránt érzett szimpátiánk.

bszk-debrecen-2012-02

A csütörtöki nap egy rendkívül finom tojásrántottás reggelivel kezdődött szálláshelyünkön, majd szabadprogram keretében kisebb csoportokra bomolva bejártuk a város nevezetes helyeit. Kora délután ismét a Kossuth Lajos Kollégiumba mentünk, ahol a Hatvani diákönkormányzatának elnöke, Dávid Ágnes részletesen bemutatta a szakkollégiumuk szervezetét, működését és kutatási eredményeit, majd Dr. Németh József Lajos, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesületének elnöke a BSZK-t ismertette. Az előadások után a két szakkollégium vezetői és tagjai közötti beszélgetések során értékes tapasztalatcsere és kapcsolatépítés zajlott, amelynek legfőbb eredménye, hogy mindkét fél előadási lehetőséget ajánlott fel a másik számára a különböző konferenciákon, továbbá lehetőséget egymás szakkollégiumába való publikálási lehetőségre is. Az este további részében a Hatvani Szakkollégium vezetőit vendégül láttuk szállásunkon.

bszk-debrecen-2012-03

A pénteki nap már az utazás jegyében telt, a reggeli után mindenki összepakolta utazótáskáját, de még volt időnk egy utolsó sétára a városközpontban. A Piac utca impozáns épületei között található karácsonyi vásárban, forró teával melegítettük magunkat a hideg és nyirkosra forduló időben. A szakkollégium kapcsolatrendszerének bővítésén túl csapatépítési szempontból is hasznos volt a kirándulás, mivel az elutazó obligátok, vagyis a leendő szakkollégisták még jobban megismerhették a BSZK-t és annak tagjait, illetve a szakkollégium működését is nagyobb perspektívából szemlélhették.
A résztvevők ezúton is köszönik Dr. Németh József Lajosnak az utazás lelkiismeretes megszervezését, valamint Dr. Kaló József tanár úrnak a kapcsolatteremtést és az idegenvezetést!
Szabó Albert, Újvári Zoltán