Battleground Europe, azaz Európa harctér néven rendezett biztonságpolitikai műhelytalálkozót az Antall József Tudásközpont a kelet-ukrajnai konfliktusról 2015. szeptember 28-án. Az esemény előadói hadtudományi, jogi, politikai aspektusokból közelítették meg mind a jelenleg zajló konfliktust, mind az úgynevezett hibrid hadviselés jelenségét.

Kiss Álmos Péter, a Honvéd Vezérkar Tudományos Műhelyének vezető kutatója szerint, habár a hibrid hadviselés előképei megtalálhatóak a XX-XXI. század posztkolonialista és aszimmetrikus konfliktusaiban, és a jelenség egyes elemei önmagában nem újszerűek, kombinációjukkal az utóbbi időben mégis megváltoztak a katonai erőszak alkalmazásának módszerei. A rövid történelmi áttekintő után a szakértő ismertette a szakirodalomban csak Geraszimov-doktrínaként elhíresült orosz stratégiát, amely a különleges erők, a belső ellenzék, valamint az információs műveletek együttes alkalmazására építve képes leküzdeni a célország ellenállását, megbénítva annak politikai és katonai döntéshozatali rendszerét.   A Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök nevéhez kötött megközelítés a kutató szerint egy stratégiai, politikai és műveleti szinteket ötvöző koncepció, amelynek ukrajnai alkalmazása az orosz nagystratégia ama célját szolgálja, hogy – amennyiben nem lehetséges egy alárendelt, de legfeljebb semleges, orosz-ukrán viszony – Ukrajna NATO-ba történő integrálódását megakadályozza. Kiss rámutatott, hogy a civil szervezetek és a média felhasználása, valamint a helyi erős emberekkel való kapcsolat, a korrupció, a társadalmi elégedetlenség kihasználása fontos elemek voltak a központi kormányzat amúgy sem stabil hatalmának aláásásában. Az orosz célok érvényesülése érdekében ezután egy Kijevvel szembeni alternatív hatalmat hoztak létre, amelyet a média fölötti kontroll segítségével könnyen sikerült legitimizálni. A katonai szakértő rámutatott arra is, hogy bár a doktrína alkalmazása sikeres volt a Krím-félszigeten, és korlátozottan sikeres Kelet-Ukrajnában, a működési mechanizmus egyre kevésbé alkalmazható az orosz határtól nyugat felé haladva.

A konferenciához Skype-on keresztül csatlakozott Robert Pszczel, a NATO moszkvai információs irodájának vezetője. Előadásában kifejtette, hogy a válság kitöréséhez nagyban hozzájárult a működési zavarokkal küzdő, gyenge ukrán állam.  Az irodavezető emellett kiemelte, hogy a NATO 2014-es walesi csúcsán elfogadott nyilatkozat a szövetség feladatává tette a hibrid hadviselés elleni hatékony védekezés, elrettentés és válaszadás képességének kialakítását. A NATO-tisztviselő elmondta, mind a NATO szorosabb szervezeti struktúrájában, mind a szövetséghez kapcsolódó intézmények, pl. a Rigában működő Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központ is hozzájárulhatnak ehhez a célhoz.

Az ukrán válság széles körben ismert katonai aspektusa mellett a konfliktus médiában kevésbé hangsúlyozott nemzetközi jogi értelmezése is szóba került Hoffmann Tamás, az MTA tudományos munkatársa előadásában. A nemzetközi büntetőjog szakértője rávilágított, hogy a nemzetközi jogászok között sincs egyetértés a Krím-félszigeten és kelet-ukrajnai szakadár területeken zajló konfliktussal kapcsolatban. A területekkel kapcsolatban rámutatott, hogy a népek önrendelkezési jogára való hivatkozás önmagában nem állja meg helyét. Az orosz katonai bavatkozás megítélése sem egységes, habár a szakértő rámutatott, hogy a nemzetközi jogalap megléte részben attól az ukrán alkotmányjogi kérdéstől is függ, ki gyakorolta jogszerűen a hatalmat Viktor Janukovics elnök távozásra kényszerítésekor. A szakértő hangsúlyozta továbbá, hogy mivel a nem részes fél Ukrajna elismerte a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát, nyitva áll a jogi út a háborús bűnök vizsgálata előtt is.

A konferencia zárásaként Ukrajna budapesti diplomáciai képviseletének vezetője, Mihajlo Junger ideiglenes ügyvivő tartott előadást a hazájában zajló eseményekről. Az orosz szakon végzett diplomata többek között hangsúlyozta, hogy nem ukrajnai konfliktus, hanem orosz-ukrán háború zajlik. Az ügyvivő elmondta, az orosz fél értelmezése a Minszk-2 megállapodásról nem segíti elő a konfliktus megoldását, de a probléma elsődleges gyökerének azt a tényt tartja, hogy Oroszország nem ismeri el az önálló ukrán állami és nemzeti identitást.