Főoldal Szakkollégium Szakkollégiumi hírek Az orosz nemzeti katonai stratégia és megvalósításának perspektívái

Az orosz nemzeti katonai stratégia és megvalósításának perspektívái

Írta
872
0
Megosztás

2013. április 25-én Makk László vezérőrnagy tartott előadást „Az orosz nemzeti katonai stratégia és megvalósításának perspektívái” címmel. A rendezvény a Biztonságpolitikai Szakkollégium, az MHTT Biztonságpolitikai Szakosztályának és Nemzetbiztonsági Szakosztályának közös szervezésében valósult meg, az NKE Központi Könyvtárának támogatásával. Makk László a Szovjetunióban végezte tiszti tanulmányait, majd számos továbbképzésen vett részt a világ minden táján. Négy éven keresztül volt a NATO oroszországi Katonai Összekötő Hivatalának vezetője, jelenleg a Honvédelmi Miniszter főtanácsadója. A rendezvény hangulata rendkívül oldott volt, az előadó igyekezett minél inkább bevonni a hallgatóságot is, szakmai beszélgetést létrehozva. A teremben több, a témában jártas ember is helyet foglalt, így többször alakult ki érdekfeszítő eszmecsere mind az előadóval, mind a hallgatóság tagjaival. Makk László fő kérdését már előadása elején megfogalmazta, miszerint koherenciában van-e egymással az orosz külpolitikai és katonapolitika.  Azaz képes-e a fegyveres erő az újra megerősödő nagyhatalmi ambíciók stabil támaszaként helytállni. A kérdéskört több aspektusból is körbejárta, kezdve a szovjet birodalom felbomlásával, és a Jelcin alatt meggyengülő világhatalmi pozíciókkal. Fő problémaként az orosz hadsereg technikai eszközeinek amortizáltságát nevezte meg, amely azt eredményezheti, hogy a 2020-ig tartó nagyszabású fegyverkezési programjukra szánt összeg akár 70%-át is állapotjavításra kell fordítani. Egyértelmű állásfoglalás természetesen nem történt, azonban vezérőrnagy úr éreztette a hallgatósággal, hogy Oroszország fegyveres ereje bár fejlődik, közel húszévnyi elhanyagolást nem lehet egyik napról a másikra megoldani.

Ezúton is köszönjük Makk László Vezérőrnagy Úrnak a tanulságos előadást, a hallgatóságnak pedig az aktív részvételt.

Újvári Zoltán