Főoldal Szakkollégium Szakkollégiumi hírek A Biztonságpolitikai Szakkollégium decemberi Közgyűlése

A Biztonságpolitikai Szakkollégium decemberi Közgyűlése

Írta
713
0
Megosztás
Kedden, vagyis december 15-én délután került megrendezésre a Biztonságpolitikai Szakkollégium rendes decemberi Közgyűlése. Az Egyetemi Központi Könyvtár Tudós Kávézójában a tagokon kívül szép számmal jelentek meg tagjelöltek (obligátok), valamint a Szakkollégium szakmai felügyelőjét, Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes urat is körünkben köszönthettük.
A Közgyűlés a háromtagú Elnökség beszámolójával kezdődött, melyben az elmúlt év eseményeit – a 2009 őszén végzett szakmai tevékenység hangsúlyozásával – foglalták össze. Az őszi programok közül a legfontosabbnak tekinthető az ez év őszén, a tagok számára indított, az egyetemi képzés követelményeinek is megfelelő, két szakmai kurzus volt. A Hadelmélet kurzust (mint arról már korábban beszámoltunk) dr. Forgács Balázs főhadnagy úr vezette, míg a Forráselemző órákat Németh Bence, a BSZK senior tagja tartotta.
Ugyancsak szó esett az előadói délutánokról (UNICEF és EU KKBVP témakörben), melyek a májusban felvételt nyert tagok magas fokú önállósággal szerveztek meg. Mindezek mellett megrendezésre került négy előadás, a „Szomália 2009” elnevezésű válságkezelési szimuláció. Külön köszönet illeti a szimulációs gyakorlat során nyújtott segítségért Dr. Resperger István ezredes urat, a ZMNE Vezérkari Tanfolyam parancsnokát. A beszámoló kitért a tagok publikációs aktivitására, valamint a ZMNE 2009. évi őszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára és a tagság által elért eredményekre (melyről előző írásunkban számoltunk be).
Az elnökségi beszámoló elfogadását követően a következő félév/év szakmai tervei hangzottak el, melyek a tagság nagymértékű bevonásával kerültek kialakításra. A tervek bemutatása kitért a tavaszi szemeszter kurzusaira, az önálló szakmai programokra és a már elindított mentorrendszer továbbfejlesztése is. A soron következő napirend személyi és szervezeti kérdéseket érintett. A Közgyűlés három lényeges személyi kérdésben is döntött, melyek közül csak kettő nevezhető örömtelinek. Sajnálatos módon, elnökségi felfüggesztést követően a Közgyűlés mérlegelése után, egy tagsági jogviszony megszűntetésre került. Sokkal pozitívabb eredmény azonban, hogy Dr. Szenes Zoltán – a Közgyűlés egyhangú támogatása mellett – vállalta újabb egy évre a BSZK szakmai felügyeletét. A személyi kérdések terén, a másik pozitívum a BSZK új titkárának megválasztása, mely tisztséget 2009. december 15-től Csete Zsolt tölti be. Szervezeti téren komoly változások elé tekint a BSZK 2010-ben, hiszen a korábbi, háromtagú elnökségi struktúra – egyelőre kísérleti jelleggel – kibővül egy szintén három tagból álló referensi csapattal, melynek tagjai egy-egy területért (pályázat, kommunikáció, kollégium) felelősek, valamint a titkárral. Az új vezetés Diákbizottság néven végzi feladatát.
A jövőre vonatkozó tervek között a szakmai programokon túl, kiemelt helyen szerepel a Szakkollégium online publikációs felületének, a www.biztonsagpolitika.hu-nak nagymértékű fejlesztése, a jelenlegi elnök, dr. Németh József visszavonulásának előkészítése, illetve az SZMSZ több ponton történő módosítása is.