„Nem a hatalom, hanem a félelem rontja el az embereket…
A félelem a hatalom elvesztésétől korrumpálja azokat, akik a hatalmat gyakorolják, a félelem a hatalom büntetésétől pedig elrontja azokat, akik a hatalomnak alárendeltek…”

Aung Szan Szú Csí: A félelemnélküliség szabadsága

Február 1-jén hajnalban a Mianmari Fegyveres Erők katonái őrizetbe vették az ország államtanácsosát, Aung Szan Szú Csít és mellette több más vezető politikust, ezzel megszakítva a törékeny, alig 10 éve fejlődő demokráciát. A főváros utcáit katonák lepték el, és hogy a lakosság körében ne alakuljon ki szervezett ellenállás, minden internet és a telefon-összeköttetést lekapcsoltak. Cikkemben megkísérlem bemutatni Burma/Mianmar demokratikus fejlődésének főbb mozzanatait és az ázsiai ország a februári puccshoz vezető útját.

Függetlenség és diktatúra

Az 54 milliós Mianmarban (korábbi nevén Burmában)[i] a függetlenségért és a demokráciáért vívott küzdelem hosszú múltra tekint vissza. A korábbi brit gyarmat[ii] 1942-től került japán megszállás alá, amikor a brit közigazgatás összeomlott a japán csapatok gyors előrenyomulása következtében. Habár a japánok több megszállt délkelet-ázsiai országhoz hasonlóan Burma esetében is kinyilvánították annak függetlenségét, a burmaiak igen gyorsan ráébredtek arra, hogy az újonnan érkezett felszabadítók egy cseppet sem jobbak a korábbi brit gyarmattartóiknál. A háborút megelőzően a Japánban katonai kiképzést kapott Aung Szan tábornok és társai vezetésével erősödött meg az az antifasiszta ellenállási mozgalom, amely vezető szerepet vállalt a megszállók ellen vívott fegyveres harcokban. A brit-indiai hadsereg segítségével 1945 júliusára sikerült kiűzni a Japánokat, azonban Burma ezt követően visszatért a brit igazgatás alá.[iii] Habár a britek szeparatizmus vádjával megpróbálták felelősségre vonni Aung Szánt, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a tábornok mind a Burmai Függetlenségi Hadsereg, mind pedig a nép körében hatalmas támogatásnak örvend, ezért vonakodva, de átadták a hatalmat. Mialatt a tábornok a britekkel a tárgyalt, megszervezte a Panglongi Konferenciát, amelyen az országban élő nemzetiségek képviselőivel sikerült megegyezésre jutnia az állam egységének megőrzéséről. A sors fintoraként Aung Szan, a burmai függetlenség atyja a Burmai Köztársaság kikiáltását már nem érhette meg, mivel 1947-ben politikai vetélytársai által végrehajtott merénylet áldozata lett.[iv]

Mióta Burmai Unió néven 1948. január 4-én elnyerte a függetlenségét brit gyarmatosítóitól, az ország szuverén politikai fejlődését alapjaiban határozta meg a fegyveres ereje, a Tatmadaw. A hadsereg minden más intézményt maga mögé utasítva egymaga vitte végbe a függetlenség elnyerése utáni állam- és nemzetépítés folyamatát. A ’48-at követő évtized leginkább a központi hatalom megszilárdításáról, és a Burmai Kommunista Párt által kirobbantott fegyveres felkelés leveréséről szólt.

Számos másik harmadik világbeli államhoz hasonlóan, Burma társadalma is erősen heterogén, és megannyi etnikai ellentéttől terhelt.[v] 1948 óta negyven kisebb-nagyobb, főként etnikai alapon szerveződő fegyveres csoport harcolt a központi kormányzat ellen.[vi] Ezekben az években a burmai hadsereg fontos szerepet töltött be az ország területi integritásának megőrzésében. Viszont maga a hadsereg sem tudott teljes mértékben úrrá lenni azokon az ország peremterületein szerveződő kommunista-; és egyéb, leginkább etnikai alapon szerveződő felkeléseken, amelyek az elkövetkező évtizedek során fokozatosan a helyi mindennapok részeivé váltak.[vii]

Az ország 1962-ig demokratikus köztársaságként működött, azonban ebben az évben szakadás történt az U Nu vezette kormánypártban, és a burmai hadsereg U Ne Vin vezetésével magához ragadta a hatalmat. A napjainkig tartó katonai diktatúra kezdetét voltaképp innen számíthatjuk. Ne Vin a Burmai Szocialista Programpárt (BSzPP) képében egypártrendszert vezetett be, és megkezdődött hadsereg által felügyelt államszocializmus kiépítése. Az átgondolatlan államosítások következtében Burma – amely valaha a világ vezető rizsexportőre volt – rövidesen a világ egyik legszegényebb országává vált.[viii] 1974-ben kihirdetésre került Burma új alkotmánya, valamint választásokat tartottak, amelyek során U Ne Vin államelnökként is megerősítette a hatalmát. A kőkemény katonai diktatúra, a kormánypárt izolációs politikája, és a katasztrofális intézkedések sorozata elszigetelte a fiatal burmai államot, amelynek gazdasága  behozhatatlan hátrányba került a gyorsuló ütemben fejlődő délkelet-ázsiai térségtől.

A 8888-as forradalom

Az 1980-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy az U Ne Vin és hadsereg által felépített, erőszakkal egyben tartott rendszer ezer sebből vérzik. A Burmai Szocialista Programpárt képtelen volt megoldást találni azokra a problémákra, amelyek szétfeszítették a burmai társadalmat. Habár U Ne Vin az elégedetlenségek hatására fokozatosan feladta politikai hatalmát, a rezsim már menthetetlen volt. A kirobbanni készülő válságot csak tovább súlyosbították az ország peremterületein ismételten kiújuló fegyveres konfliktusok.

1988-ban a rossz gazdaságirányítás, illetve a politikai elnyomás ellen az egész országban tüntetések kezdődtek demokráciát és szabad választásokat követelve. Júliusban U Ne Vin, a BSzPP vezetője, U Szan Ju államfő, és az ország számos más vezetője lemondott. A drámai hangulatú rendkívüli kongresszuson, amelyen a lemondásokat bejelentették, a leköszönő pártelnök kijelentette, el kell dönteni, hogy az országban továbbra is fennmaradjon-e az egypártrendszer, vagy át kell-e térni a többpártrendszerre. Ekkor tette ominózus megjegyzését is, miszerint a katona csak egyenesen tud lőni.[ix]

Augusztus 8-án általános sztrájkot hirdettek és több napon keresztül hatalmas méreteket öltő nyilvános tüntetések zajlottak szerte az országban. A tömegmegmozdulás – amelyre későbbiekben 8888-as forradalom néven hivatkoztak – akkoriban reménnyel kecsegtetett a változást követelő emberek számára. Azonban az éjszaka során a hadsereget kivezényelték, hogy törje le a tüntetéseket, és a katonák fegyvertelenek ezreit lőtték le országszerte.

Tulajdonképpen ekkor kezdődött Aung Szan Szú Csí politikusi pályafutása is. A modern kori Burma „atyjának” tekintett Aung Szan legkisebb lánya hosszú éveken keresztül élt külföldön, ahol filozófiát és politikatudományokat tanult. 1971-ben házasságot kötött Dr. Michael Aris brit tibetológussal, akitől két fia született. 1988 nyarán azért, hogy beteg édesanyját ápolni tudja, visszatért Rangunba, ahol rövidesen az éppen kibontakozó tömegmegmozdulások kellős közepén találta magát. Augusztus 26-án már tömegek hallgatták a Sve Dagon pagoda előtt elmondott beszédét.[x] A híresztelések ellenére – miszerint taposóaknákat és mérges kígyókat rejtettek el az esemény helyszínén – mintegy félmillió ember gyűlt össze vallásra és társadalmi pozícióra való tekintet nélkül, hogy meghallgassák a 43 éves politikusnő beszédét. Az államalapító-nemzeti hős Aung Szan portréjával a háttérben a törékenynek látszó asszony a hadsereg szerepéről beszélt:

Burma fegyveres erőit még az apám hozta létre és gondozta. Ez [hogy apám hozta létre a fegyveres erőket] nem pusztán szavak kérdése. Ez a valóság. Vannak olyan, az apám saját kezével írt dokumentumok, amelyekben ő részletesen lefekteti, hogyan legyen a hadsereg megszervezve és felépítve. Nos, milyen célkitűzéseket jelölt ki az apám a hadsereg számára? Hadd olvassam fel az egyiket:

«A [burmai] fegyveres erők ezért a nemzetért, és ezekért az emberkért lettek létrehozva, és ennek egy olyan erőnek kell lennie, amely tiszteli és becsüli az embereket. Viszont ha a fegyveres erőket az emberek meggyűlölik, akkor hiábavalónak bizonyulnak mindazok a célok, amelyek mentén a szervezet fel lett állítva.»”

Az ingatag belpolitikai helyzetben mindaddig háttérbe húzódó Tatmadaw vezérkara 1988. szeptember 18-án Szo Maung tábornok vezetésével nyílt fellépésre szánta el magát: a felkelést kegyetlenül vérbe fojtotta, majd magához ragadta a hatalmat.[xi] Az áldozatok számát néhány száz és tízezer közé teszik.[xii] Az Aung Szan Szú Csí vezette ellenzék ezekben a válságos napokban alapította meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) pártot, amely a mai napig a katonai rezsimmel szembeni egyetlen komolyan vehető politikai csoportosulás. A hadsereg rövidesen Burma jelentős részére katonai igazgatást vezetett be és felfüggesztette a hatályos (1974-es) alkotmányt. A közigazgatást a katonaság által irányított szerv, a meglehetősen orwelli névvel rendelkező Állami Jog és Helyreállítási Tanács (SLORC) felügyelte, amely drákói szigorral vonta ellenőrzése alá a burmai emberek mindennapjait:

Ám manapság már a vendégszeretet sem ilyen egyszerű dolog. Azon túl, hogy a magas élelmiszerárak miatt a legtöbb ember ódzkodik attól, hogy barátainak terhére legyen, ahhoz, hogy valaki más házában éjszakázzon, már nem elég a barátság, a jó társaság és egy kényelmes fekhely. A vendégeknek időben el kell dönteniük, ha éjszakára is maradni akarnak, mert ezt este kilenc óráig jelenteniük kell a helyi Jog és Rend Helyreállítási Tanácsnál. Ha valaki elmulasztja «leadni a vendéglistát», annak pénzbírság vagy börtönbüntetés lehet a következménye mind a vendég, mind a vendéglátó esetében. Senki sem hagyhatja el az otthonát éjszakára anélkül, hogy ne értesítené a helyi Jog és Rend Helyreállítási Tanácsot és annak a települések a Tanácsát is, ahol az éjszakát tölteni szándékozik. A hatóságnak jogában áll ellenőrizni bármikor az éjszaka folyamán, hogy nincsenek-e bejelentetlen vendégek a háznál, illetve nem hiányzik-e igazolatlanul valamelyik családtag. Azok az otthonok, amelyek az NLD tagjait vagy szimpatizánsait fogadják be éjszakára, igen gyakori «vendégellenőrzéseknek» vannak kitéve mostanában.”[xiii]

A diktatórikus rendszerekre jellemző módon a hatalom bizalmatlanul és ellenségként tekintett a lakosságra, amely így az élet szinte minden területére kiterjedő biztonsági ellenőrzés alatt élt. Ebből adódóan az állampolgárok jogai szigorú korlátok alá estek. A lakosság megtörése és elrettentése céljából a katonai junta maximálisan elnyomta a civil társadalom önszerveződését; a szervezett véleménynyilvánítás szigorú korlátozásra került; valamint a hatóságoknak lehetőségük nyílt a magánszféra súlyos megsértésére, amely akár preventív vagy titkos letartóztatásokhoz vezetett. Az államapparátus és a biztonsági szervek teljesen át voltak politizálva, és az uralkodó katonai junta kiszolgálóivá váltak. Az ország peremvidékein élő kisebbségi népcsoportoknak tett gesztusként a katonai vezetés 1989-ben az ország nevét a történelmi Burmai Unióról Mianmari Unióra változtatta. A névváltoztatást az ENSZ elismerte, de számos nyugati ország – főként politikai okokból – mind a mai napig kitart az ázsiai ország régi elnevezése mellett.[xiv]

A hadsereg hangsúlyozva a kényszerintézkedések átmeneti jellegét, a politikai rend és a közállapotok helyreállításának szándékával magyarázta a puccsot. Ezzel párhuzamosan többpárti választásokat ígért, amelyeket nem kis meglepetésre 1990 májusában meg is tartott. A katonai vezetés döntésében az is közrejátszhatott, hogy az országnak szánt nyugati segélyeket a puccsot követően visszatartották. Azzal, hogy látszólag elkötelezték magukat a demokratikus fejlődés mellett, megkísérelhették a segélyezés újraindítását. Másrészről a választási procedúra már nem hordozott számottevő kockázatot a hatalmi elit számára, amely biztos volt abban, hogy át tudja menteni a hatalmát a választások utáni időszakra.[xv] A választásokon Aung Szan Szú Csí pártja, az NLD 489 képviselői helyből 392-t megszerezve fölényes győzelmet aratott. Azonban a katonai junta érvénytelenítette a választások eredményét és megtagadta a hatalom átadását. Aung Szan Szú Csít háziőrizet alá vonta, sok párttagot pedig bebörtönöztek. Felajánlották a szabadon bocsátását, ha elhagyja az országot, de a politikusnő ezt megtagadta. Kétségbeesett küzdelme ezekben az években széles körű nemzetközi elismertséget hozott a számára. Külföldön majdnem olyan tisztelet és csodálat övezte, mint Nelson Mandelát, mivel a katonai hatalom idején közel másfél évtizednyi házi őrizetet kellett elszenvednie. 1989 júliusa és 1995 októbere, 2000 szeptembere és 2002 májusa, valamint 2003 szeptembere és 2010 novembere között volt bezárva. Habár a katonai junta többször is kiengedte, rövid időn belül a „saját biztonsága érdekében” ismét házi őrizetet rendelt el számára.[xvi]

1997-ben a férjénél rákos betegséget diagnosztizáltak. Mivel a hatóságok nem engedték meg, hogy a férje Burmába utazhasson, Aung Szan Szú Csí pedig nem akarta elhagyni a hazáját attól félve, hogy többé nem térhet vissza, 1999-ben a férje úgy halt meg, hogy nem találkoztak újra.[xvii] Mindezek közben sovány vigaszt jelentett számára, hogy háziőrizete alatt megkapta a Thorolf Rafto-emlékérmet (Norvégia), a gondolkodás szabadságáért odaítélt Szaharov-díjat, 1991-ben pedig Nobel-békedíjjal tűntették ki, amelynek 1,3 millió dolláros honoráriumát egy londoni székhelyű, a burmai népet megsegítő egészségügyi és oktatási alap létrehozására fordította. A katonai junta nem tudta őt elhallgattatni sem otthon, sem külföldön, tekintve, hogy a meggyilkolt legendás tábornok, Aung Szan lánya. Ezekben az időkben írta meg egy japán napilapnak azokat a néhol drámai, néhol viszont egészen vidám hangvételű leveleit, amelyek később Levelek Burmából címmel könyv formátumban is kiadásra kerültek.

A ’80-as, ’90-es évek viharos fordulója után a katonai uralom stabilizálódott. Habár továbbra is minden fontosabb pozíciót katonatisztek töltöttek be, mégis a vezető szervezetek tagságát megfiatalítottak és zömmel a negyvenes-ötvenes éveikben járó főtisztekkel és tábornokokkal töltötték fel. Az Állami Jog és Helyreállítási Tanács (SLORC) hivatalosan 1997 novemberében oszlott fel, funkcióit a 19 tábornokból álló Béke és Fejlődés Tanácsa (SPDC) vette át. Elnöke Szo Maung visszavonulása után a rangidős Than Sve tábornok lett.[xviii]

Az 1990-es évek újabb váratlan fordulatot hoztak, amikor Mianmar vezetői úgy döntöttek, hogy véget vetnek az ország több évtizedes önkéntes elszigeteltségének. Sok minden közrejátszott ebben. A katonai vezetők külföldi útjaik során minden bizonnyal szembesültek azzal a szomorú ténnyel, hogy országuk az évek során hihetetlen mértékben lemaradt, és a lakosságuk elszegényedett az egyre növekvő ütemben fejlődő Délkelet-Ázsia többi államától. A másik ok pedig a geopolitikai tényezőkben keresendő. Mianmar 1997-es az ASEAN-hoz való csatlakozásával lépett rá a politikai változás útjára. Habár 1990-es választási eredmények figyelmen kívül hagyása, és az ellenzék bebörtönzése miatt a nyugati országok szigorú szankciókkal próbálták elszigetelni az országot, az ASEAN elszigetelés helyett mégis tagságot ajánlott fel Mianmarnak azért, hogy megvédje attól, hogy India és Kína kiterjessze rá a befolyását. Az Egyesült Államok és az Európai Unió nyomásgyakorlással igyekezett eltántorítani az ASEAN-t Mianmar felvételétől, amely a szervezet belügyeibe való súlyos beavatkozásnak tekinthető.[xix] Az Európai Unió még azt is felvetette, hogy Mianmar csatlakozása esetén bojkottálni fogja az Ázsia-Európa Találkozót (ASEM).[xx] Végül Washington és Brüsszel belenyugodott Mianmar felvételébe, viszont kijelentette, hogy az ASEAN-t felelősnek fogja tartani a Mianmarban lezajló reformfolyamatot illetően.

„Sáfrányos forradalom” és út a demokrácia felé

2007 augusztusában a növekvő üzemanyagárak miatt szórványosan kialakuló tiltakozások a 45 éve fennálló katonai diktatúrával szembeni többezres tüntetésekbe csaptak át. Még az év májusában 59 ázsiai állami vezető – a kontinens szinte valamennyi országának képviseletében – levélben szólította fel Than Svét, hogy bocsássa szabadon a politikai foglyokat, s vegye fel a tárgyalásokat Szú Csíval és az ellenzék többi vezetőjével.[xxi] Az augusztusi tiltakozásoknak különös jelentőséget adott az, hogy az amúgy politikával nem foglalkozó szerzetesközösség elutasította a tábornokok adományait, amely a helyi buddhista kultúrában az áldás megtagadásának és a hívek gyülekezetből való kitaszításának a szimbóluma. A szerzetesek rövidesen egyre nagyobb számban jelentek meg a tiltakozók között, majd ők lettek az utcai megmozdulások fő hangadói. A tüntetéssorozat az ő ruhájukról kapta a „sáfrány” jelzőt.[xxii]

Az utcán felvonuló szerzetesekhez rövidesen tízezres tömegek csatlakoztak a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból. Mindez rávilágított arra, hogy a rendszer társadalmi elfogadottsága közel sem olyan magas, mint ahogy azt a kormányzat igyekezett elhitetni. A katonai junta – szokásához híven – a helyzet kezelése érdekében kizárólag karhatalmi eszközöket vett igénybe a többnyire békésen tüntető tömegekkel szemben. A helyzet akkor vált kellemetlenné, amikor szeptember 27-én Rangunban az egyik tűntetés feloszlatása során a katonák közvetlen közelről agyonlőtték Nagai Kendzsi japán újságírót, akinek a haláláról készült felvételek bejárták a világot.

A gondok csak tovább szaporodtak, amikor 2008 májusában a Nargis nevű trópusi ciklon helyenként akár 215 km/h sebességű széllökésekkel csapott le az Iravádi rendkívül sűrűn lakott deltavidékére. Mianmar történetének legnagyobb természeti katasztrófája mintegy 138 ezer halálos áldozatot követelt, valamint 1,5 millió embert tett földönfutóvá.

Végül a kormányzatra nehezedő külső, és belső nyomás vezethetett oda, hogy Mianmar vezetői úgy döntöttek, hogy befejezik a régóta készülő új alkotmányt, amit a ciklon okozta természeti katasztrófa ellenére még ugyanabban a hónapban egy erősen manipulált népszavazáson vittek keresztül. Az új alkotmány értelmében 2010-re írtak ki törvényhozási választásokat. Az alkotmány kimondta, hogy a törvényhozás tagjainak negyedét a fegyveres erők főparancsnoka jelöli ki, amely gyakorlatilag vétójogot jelentett az alkotmány megváltoztatásának kísérleteivel szemben. Ezen felül az elnök, az alelnök, a védelmi miniszter, a belügyminiszter, a határvidék ügyeivel foglalkozó miniszterek egytől-egyik csak a katonák jelöltjei lehettek.[xxiii] A 2010-es „félrendszerváltás” tehát a katonai elit szempontjából kettős célt szolgált: egyrészt levezetni a társadalomban halmozódó belső feszültségeket azzal, hogy a civileket is bevonja a törvényhozásba, másrészt a rendszer – habár korlátozott mértékben, de képessé vált nyitni a nyugat felé a demokratizálódás látszatával. Ezáltal diverzifikálni tudta külkapcsolatait, különösen a Kína jelentette hatalmi túlsúly ellensúlyozása érdekében.[xxiv]

Eközben a nyugaton rendkívül népszerű Aung Szan Szú Csí háziőrizetét megszüntették 2010 novemberében, majd legálisan visszatérhetett a burmai politikai életbe.[xxv] A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként 2012. évi időközi választásokon mandátumot szerzett a parlamentben, majd nagy többséggel nyerte meg a 2015-ös választásokat.[xxvi]

Úgy tűnt, ez a fajta stratégia beválhat. Thein Szein, az alkotmányos reformot követő első elnök (2011-2016) több alkalommal is találkozott Barack Obama amerikai elnökkel és Hillary Clinton külügyminiszterrel, akik támogatásukról biztosították a mianmari demokratikus átmenetet. A 2015. évi választásokon győztesként kikerülő Szú Csí az ország elnöke jogszabályi korlátok miatt nem lehetett, mivel az addigra elhunyt férje és gyermekei is külföldi állampolgárok. Ezért az elnöki hivatalt irányitó államtanácsosi tisztséget alkották meg a számára, illetve a külügyminiszteri posztot is magáénak tudhatta.[xxvii

Rohingya-krízis és hatása[xxviii]

A 2015-ös választásokat követő optimista hangulat nagyjából másfél évig tartott. 2016 októberében, és 2017 augusztusában az Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg (ARSA) több ízben is összehangolt fegyveres támadást hajtott végre a délnyugati Rakhine (más néven Arakán) államban található rendőrállomások ellen. A támadások, melyeknek 24 ember esett áldozatául (2016-ban kilenc katona, 2017-ben tizennégy katona és egy hivatalnok), kivívták a központi kormányzat haragját. A fegyveres erők válasza a muszlim vallású rohingya etnikum ellen irányuló tisztogató hadjáratok sorozata lett, amelyek következtében egyes becslések szerint legalább 700 ezer, de akár az 1 millió főt is meghaladó rohingya kényszerült elhagyni az otthonát.[xxix] Habár maga a konfliktus gyökerei a brit gyarmati időkre nyúlnak vissza, szomorú emlékeztetője annak, hogy még a XXI. században is előfordulhatnak egy-egy vallási és/vagy etnikai közösség ellen célzottan elkövetett népirtások.

A katonai klikknek kimondottan jól jött az, hogy a nemzetközi közösség a rohingyák ellen elkövetett attrocitásokkal kapcsolatban a külföldön igen jól ismert Aung Szan Szú Csítól várt magyarázatot. Sokan zavartan és csalódottan vették tudomásul, hogy a Nobel-békedíjjal is kitüntetett politikusasszony nem emelt szót a rohingya kisebbséggel szembeni bánásmód miatt. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója, Kenneth Roth így fogalmazott:

Aung Szan Szú Csí csalódást okozott. Mivel tisztában van azzal, hogy a hadsereg fogja eldönteni, indulhat-e az elnöki posztért, tartózkodott a visszaéléseket bíráló kijelentésektől. És tekintve, hogy a kiszolgáltatott és hontalan rohingyák igencsak népszerűtlenek Burmában, nem volt hajlandó felszólalni a védelmükben, amikor erőszakos támadások érték őket.”[xxx]

A 2014. évi legutolsó népszámlálás adatai szerint az 54 millió fős Mianmar lakosságának 89%-a buddhista, és mintegy 4%-a muszlim vallású. A népesség 68%-át a buddhista burmaiak (más néven bamarok) alkotják. A többséget kitevő buddhista közösség tagjai hagyományosan betolakodóként tekintenek a Bangladessel szomszédos tartományban élő muszlim közösségekre. Mivel a Nemzeti Liga a Demokráciáért párt szavazói a társadalom többségét alkotó buddhista bamarok közül kerülnek ki, és a rohingyákkal szembeni ellenséges érzések annyira erősek, a Nemzeti Liga a Demokráciáért párt pusztán politikai okok miatt nem vállalkozott a támadások elítélésére. Másrészt nem kívántak szembekerülni a rohingyaellenes akciók során hangadó buddhista vallási elittel sem. Habár a nemzetrészek közötti megbékélés és a békés, demokratikus fejlődés eszméje komoly eleme a párt politikai identitásának, szomorú módon a Szú Csí vezette NLD a rohingya közösség védelmében nem merte felvállalni ezt a súlyos társadalmi problémát.[xxxi] Végül mindez a politikusasszony nemzetközi megítélésébe került.

Amit a tábornokok hosszú évtizedek alatt nem tudtak elérni, az egyszeriben valósággá vált. A pár évvel korábban még világszerte ünnepelt, és az emberi jogok ikonjaként méltatott Szú Csí egyszeriben vált hiteltelenné, és komoly bírálatokat kapott a nemzetközi közvéleménytől. Habár a 75 éves politikusasszony az NLD élén 2020 novemberében ismételten magas fölénnyel nyerte meg a választásokat, a tábornokok szemében egy elhasználódott és feleslegessé vált figura lett.[xxxii] Eközben a rohingyákkal szemben elkövetett genocídium egyik fő elkövetőjeként számon tartott Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök pozíciója a hadsereg élén tovább erősödött.

Epilógus – egy elképzelt demokrácia vége

2021. február 1-én hétfő hajnalban a Mianmari Fegyveres Erők (Tatmadaw) katonái őrizetbe vették az ország államtanácsosát, az 1991-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett Aung Szán Szú Csít és mellette több vezető politikust, ezzel megszakítva a törékeny, alig 10 éve épülő demokráciát. A főváros, Nepjida (Naypyitaw) utcáit katonák lepték el, és hogy a lakosság körében ne alakuljon ki szervezett ellenállás, minden internet és a telefon-összeköttetést lekapcsoltak. A hatalomátvételt Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök a katonaság saját televíziójában, a Myawaddy TV-ben jelentette be. Az akciót azzal indokolták, hogy szerintük a 2020. november 8-i választásokat magas fölénnyel nyerő Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt (NLD) elcsalta a választásokat, és a hadseregnek szükséges volt közbe lépnie a demokrácia biztosítása érdekében. A hadsereg az egész hatalomátvételt ideiglenesnek igyekszik feltüntetni. Állításuk szerint egy évig vészhelyzeti kormányzás várható, majd újra kiírják a választásokat. Az 54 milliós ország történetében nem ez az első ilyen eset. A hadsereg 1988-ban hasonló ígéretet tett, majd figyelmen kívül hagyva a következő évi választásokat további 25 évig irányította az országot. Habár az Egyesült Államok mellett több ország is elítélte a puccsot, a Mianmart is magába foglaló ASEAN, illetve a szomszédos Kínai Népköztársaság nem kíván a konfliktusban állást foglalni.

A februári katonai hatalomátvételt követően az eleinte szórványosan kialakuló megmozdulások nyomán az utcák csataterekké változtak az ország több városában. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala honlapján található információk szerint június 11-ig legalább 860 fő esett az országban tomboló erőszak áldozatául, valamint mintegy 4804 fő van jelenleg is őrizetben.

A demokratikusan megválasztott kormánypártot  ̶ amely a katonai rezsimmel szembeni egyetlen komolyan vehető politikai csoportosulás Mianmarban  ̶  a hatalomból való kiszorulás és a megszűnés fenyegeti.

A letartóztatott pártvezető-államtanácsos Aung Szan Szú Csí-t  ̶  ha minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találják  ̶  korrupció vádjával akár 25 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Ez azt jelentené, hogy az idén 75 éves politikusasszony életének hátralévő részét rácsok mögött kényszerülhet eltölteni.

Lehet-e félni a demokráciától?

További hivatkozott irodalom

Anderson, B. (2006). Elképzelt közösségek, Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. Budapest: L’Harmattan – Atelier.

Aung Szan Szú Csi. (2014). Levelek Burmából. Méry Ratio.

Balogh, A. (2016). DÉLKELET-ÁZSIA TÖRTÉNELME 1945-től napjainkig. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Beech, H. (2014. 7 21). Burma’s Shame. TIME Magazine, old.: 26-35. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: http://web.a.ebscohost.com/ehost/pdfviewer/pdfviewer?vid=9&sid=41b513a9-151c-4b97-bf1a-8574b05e940c%40sessionmgr4008

Cohen, S. B. (2015). Geopolitics – The Geography of International Relations (Third Edition. kiad.). London, UK: Rowman & Littlefield.

Crosby, K. (2014). Theravada Buddhism : continuity, diversity and identity. Oxford: Wiley Blackwell.

Háda, B. (2010. október). Két választás Mianmarban – a katonai diktatúra húsz esztendeje. Nemzet és Biztonság, 26-37. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/hada_bela-ket_valasztas_mianmarban_____a_katonai_diktatura_husz_esztendeje.pdf

Háda, B. (2017. szeptember 18). A rohingyák elleni fellépés háttere és összetevői Mianmarban. Stratégiai Védelmi Kutatóközpont. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/svkk-elemzesek-2017-22-a-rohingyak-elleni-fellepes-hattere-es-osszetevoi-mianmarban-hada-b.original.pdf

Háda, B. (2021. február 3). A 2021. évi mianmari katonai hatalomátvétel háttere. Stratégiai Védelmi Kutatóintézet. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/SVKI_Elemz%C3%A9sek_2021_5_A%202021.%20%C3%A9vi%20mianmari%20katonai%20hatalom%C3%A1tv%C3%A9tel%20h%C3%A1ttere_(H%C3%A1da%20B.).%20pdf.pdf

Mahbubani, K., & Sng, J. (2020). Az ASEAN-csoda. Budapest: Antall József Tudásközpont.

McWilliams, W. C., & Piotrowsky, H. (2014). The world since 1945 : a history of international relations. Lynne Rienner Publishers.

Skilton, A. (2013). A buddhizmus rövid története. Budapest: Damaru Könyvkiadó – A Tan Kapuja.

Steinberg, D. I. (2010). Burma / Myanmar : what everyone needs to know. New York: Oxford University Press.

Thawnghmung, A. M., & Furnari, M. (2019). Anti-state armed groups in Myanmar: Origins, evolution and implications. In B. Schreer, & A. T. Tan (szerk.), Terrorism and Insurgency in Asia : A Contemporary Examination of Terrorist And Separatist Movements (old.: 133-146). Abingdon, UK: Routledge.

Tóth, J. (Szerk.). (2016). Világföldrajz. Budapest: Akadémiai Kiadó. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://mersz.hu/hivatkozas/m27v_648_p2#m27v_648_p2

Yahuda, M. (2019). The International Politics of the Asia-Pacific (Fourth and Revised Edition. kiad.). Abingdon, UK: Routledge.

Yates, R. (2019). Understainding ASEAN’s Role in Asia-Pacific Order. Bristol, UK: Palgrave Macmillan.

[i] Elemzésemben egyaránt használom a Burma és a Mianmar elnevezéseket. Az ország nevét 1989-ben változtatták meg Burmáról Mianmarra. Ezért az 1989 előtti események leírásánál következetesen a Burma, Burmai Unió; míg az azt követő időszakok bemutatásánál a Mianmar, Mianmari Szövetségi Köztársaság elnevezéseket használom az országra.

[ii] A brit gyarmati időkről érdekes képet fest George Orwell Tragédia Burmában (Burmese Days) c. magyarul is olvasható korai regénye. Orwell 1922 és 1927 között rendőrtisztként 5 éven keresztül szolgált Burmában.

[iii] Tóth 2016

[iv] Aung Szan Szú Csi, 2014. 11.o

[v] Az Iravádi (folyó, angolosan írva: Irrawady) völgyében és deltavidékén tömörülő Mianmar népességének legnagyobb részét (68%) az országot meghódító burmaiak, vagy más néven bamarok alkotják. További jelentős államalkotó népcsoportnak tekinthetőek a san (9%), a karen (7%), a rakin (4%), a kínai (3%), indiai és mon (2-2%) etnikumok, melyek főképp az ország peremterületein élnek. A népesség túlnyomó többsége a buddhista (89%), keresztény (4%), muszlim (4%), valamint egyéb, főként törzsi vallásokat (3%) követi. Forrás: Tóth (2016)

[vi] Thawnghmung & Furnari 2019, 133.o

[vii] Háda 2010, 26-27.o

[viii] Tóth 2016

[ix] Aung Szan Szú Csi 2014, 111-112.o

[x] Uo. 15-16.o

[xi] Háda 2010, 27-28.o

[xii] Aung Szang Szú Csi 11.o

[xiii] Uo. 58-59.o

[xiv] Háda 2010, 27-28.o

[xv] Uo. 28.o

[xvi] A háziőrizetből való elengedése után nem egy olyan eset volt (1996, 2002), amikor vélhetően a junta által felbérelt tömegek támadták meg az NLD autókonvoját, amelyben Aung Szan Szú Csi is utazott. Röviddel az incidens után a junta „saját biztonságára érdekében” újra háziőrizetbe helyezte. A hatóságok az eseteket soha nem vizsgálták ki. Forrás: Aung Szan Szú Csi, 17.o

[xvii] Uo. 17.o

[xviii] Háda 2010, 29.o

[xix] Yates 2019, 231-232.o

[xx] Uo. 233.o

[xxi] Háda 2010, 36.o

[xxii] Uo. 36.o

[xxiii] Háda 2010, 36-37.o

[xxiv] Háda 2021, 2.o

[xxv] Aung Szan Szú Csi 18-19.o

[xxvi] Háda 2021, 2.o

[xxvii] Uo.

[xxviii] A cikknek nem célja a rohingya közösség ellen elkövetett attrocitások okainak és körülményeinek részletes bemutatása, ugyanakkor a téma szempontjából mindenképp említést érdemel.

[xxix] Thawnghmung & Furnari 2019, 142-144.o

[xxx] Mahbubani & Sng 2020, 245.o

[xxxi] Háda 2017, 4.o

[xxxii] Háda 2021, 3.o

Címlapkép: Mianmari puccs. Rangun, 2021. február 21.
A katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó tüntetők a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí mianmari államtanácsos (kormányfő) fényképét a magasba tartva vonulnak Rangunban 2021. február 21-én. A mianmari hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és letartóztatta az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí mianmari államtanácsost (kormányfő) és Vin Mjin államfőt. A tüntetők a polgári kormányzás visszaállítását, az őrizetbe vettek szabadlábra helyezését és a katonáknak kedvező alkotmány eltörlését követelik.
(Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)