Főoldal Általános Izrael részvétele a kínai Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésben

Izrael részvétele a kínai Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésben

Írta
308
0
Megosztás
Csomagolt pászkát, vagyis kovásztalan kenyeret rakod az izraeli Yehuda Matzos sütőipari vállalat dolgozója Jeruzsálemben 2018. március 27-én. 2014-ben nagy port kavart, amikor egy kínai vállalat felvásárolta a Tnuvát, Izrael egyik legnagyobb élelmiszeripari cégét. (MTI/EPA/Abir Szultan)

A Kínai Népköztársaság „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezése a XXI. század egyik kiemelt geostratégiai-geoökonómiai projektje lesz, amely meghatározza majd a globális hatalmi vetélkedés dinamikáját. Napjainkban egyre inkább kézzelfoghatóvá válik a 2013-ban meghirdetett program tartalma a transzkontinentális infrastrukturális nagyberuházásokon keresztül, mindemellett azonban már láthatóak azok a kritikus pontok is, amelyek árnyalják a projektben való részvétel kifizetődését akár már középtávon is. Ez az alapvető ellentmondás, hogy a gazdasági előnyök vagy a nemzetbiztonsági érdekek élveznek prioritást a projektben résztvevő minden államban felmerül a közép-ázsiai országoktól kezdve Afrikán át egészen a Balkánig – hazánk, Magyarország kapcsán is élénk politikai vita övezi például a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztését. Nincs ez másképpen Izrael Állam esetében sem, a közel-keleti ország részvételét azonban szükséges alaposabban is megvizsgálni, hiszen a zsidó állam olyan speciális jellegzetességekkel bír (az Egyesült Államokhoz fűződő különleges viszony, a nemzetbiztonság kiemelt helye a stratégiai tervezésben), amelyek tekintetében fontos tapasztalatokkal szolgálhat az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel kapcsán.

Elsősorban azt szükséges megvizsgálni, hogy a részes felek számára milyen előnyökkel jár az együttműködés. Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam eredendően nem fekszik a Kína által tervezetten kialakítandó két gazdasági folyosó útvonalán, így a részvételét a projektben ettől különálló okok indokolják. Kínai részről elsősorban a rendkívül fejlett izraeli tudományos, kutatási-fejlesztési szektorhoz való hozzáférés áll a befektetések hátterében, míg az izraeli kormányzat a kínai piacokon való megjelenés és az ebből fakadó külkereskedelmi, valamint a kínai infrastrukturális beruházásokból fakadó gazdasági előnyök okán kíván részese lenni Peking globális kezdeményezésének.

Csen Ping-tö (Chen Bingde), a kínai hadsereg akkori vezérkari főnöke (balra), Simon Peresz, az akkori izraeli elnök (középen) és Benny Gantz, az akkori izraeli vezérkari főnök (jobbra) fényképezkedik megbeszélésük során az izraeli elnök rezidenciáján 2011-ben, Jeruzsálemben. Simon Peresz ezen a napon volt 88 éves. (MTI/EPA/Abir Szultán)

Ennek az együttműködésnek azonban megvan a már említett alapvető dilemmája, hogy a rövid- és középtávú gazdasági nyereség felülírhatja-e a zsidó állam nemzetbiztonsági érdekeit. A kínai infrastrukturális nagyberuházások ugyanis olyan stratégiai szektorokban valósulnak meg, mint a kereskedelmi kikötők építése és koncessziós fenntartása, a közlekedés, különösen a vasúthálózat fejlesztése (pl. Eilat – Ashdod vasútvonal), kritikus infrastruktúra üzemeltetése (különösen erőművek esetében), de Izraelben az is jelentős politikai vihart kavart, hogy 2014-ben a China’s Bright Food felvásárolta a Tnuva-t, az ország legnagyobb élelmiszeripari cégét. Tekintettel arra, hogy ezek a cégek mögött közvetlen a kínai kormányzat pénzügyi és egyéb erőforrása áll, jelentősen torzítják a piaci versenyt adott infrastrukturális közbeszerzési eljárások során. Ebből kifolyólag továbbá megállapítható, hogy az izraeli infrastruktúra és nagyvállalatok eladása ezen cégeknek gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ellenőrzése alá kerülnek az állam biztonságának szempontjából létfontosságú vállalatok, valamint technológiai tudás.

Az „Egy Övezet, Egy Út” kezdeményezésben való részvétel rendkívül megterheli az amerikai-izraeli kapcsolatokat is. Ennek oka az általános amerikai-kínai geostratégiai vetélkedés mellett a szoros nemzetbiztonsági és védelmi együttműködés a két ország között, amelyre az amerikai álláspont szerint súlyos kockázatot jelent a kínaiak növekvő jelenléte és befolyása a közel-keleti államban. Ahogyan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter fogalmazott: „Amennyiben bizonyos (kínai) rendszerek adott helyeken megjelennek, az megnehezíti az amerikai szándékokat az izraeli együttműködés tekintetében, bizonyos esetekben pedig lehetetlenné teszik azt.” Az egyik legnagyobb konfliktust kiváltó ügy Haifa új kereskedelmi kikötőjének a felépítése és a kínai koncesszióban való üzemeltetése, ugyanis az amerikai haditengerészet 6. flottája is igénybe szokta venni a város kikötőjét – 2019-ben az amerikai Szenátus már figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben nem állnak el a kínai beruházás tervétől, a flotta többé fog lehorgonyozni ott, tartva a kínai hírszerzési potenciáltól. Egy másik, stratégiailag fontos szempont, hogy az amerikai belpolitikában a Demokrata Párt részéről már jelen van egyfajta kiegyensúlyozottabb hozzáállás az izraeli biztonságpolitikai törekvések támogatását illetően, míg a Republikánus Párt továbbra is kitart a (közel) feltételmentes támogatás mellett, különösen napjainkban. A kínaiakkal való együttműködés fokozása azonban a republikánus politikusokat is eltávolíthatja közép- és hosszútávon ettől a magatartásuktól, tekintve azt, hogy Kínát és hatalmi törekvéseit tekintik az amerikai nemzetbiztonság szempontjából a XXI. század legnagyobb kihívásának.

Az izraeli kormány sajtóhivatala által közreadott képen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (jobbra) üdvözli Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Tel-Avivban 2018. április 29-én. Pompeo közel-keleti körútja során látogatott Izraelbe. (MTI/EPA/Haim Zach/Izraeli kormány sajtóhivatala)

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az izraeli kormányzatnak amerikai nyomásra teljes mértékben meg kellene szüntetnie a kereskedelmi és technológiai együttműködését Kínával, azonban meg kell találni azokat a szabályzó eszközöket, amelyekkel garantálható, hogy Kína nem tehet szert nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkra, valamint technológiai tudásra, illetve biztosítaniuk kell, hogy az ország stratégiai ágazataiban ne válhassanak domináns szereplőkké a kínai államilag támogatott nagyvállalatok. Erre már léteznek működő gyakorlatok, például Németország esetében, amely az elmúlt időszakban számos korlátozó intézkedést hozott a harmadik országok befektetéseit illetően a stratégiai jelentőségű ágazatokban.

Az bizonyos, hogy a Kínai Népköztársaság a XXI. század egyik meghatározó szereplője lesz, akivel célszerű a megfelelő biztonságos keretrendszeren belül pragmatikusan együttműködni, ahogyan Kína sem hagyhatja figyelmen kívül Izraelt, a közel-keleti régió egyik legmeghatározóbb államát. Éppen ezért – és nem csupán Izrael esetében, hanem általánosan – az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt az országok gazdasági fejlődése és nemzetbiztonságuk között.