Főoldal Általános A törökországi referendum perspektívái

A törökországi referendum perspektívái

Írta
950
0
Megosztás
Kép forrása: dailymail.co.uk

Népszavazás Törökországban

Április 16-án Törökországban népszavazást tartottak a 18 pontból álló alkotmánymódosításról, amely a jelenleg működő parlamentáris berendezkedést elnöki rendszerré alakítja át. Minden előrejelzés szerint szoros versenyre lehetett számítani, ami végül az igenek győzelmét hozta: 51,4%-os aránnyal megszavazták a „szuperelnöki-rendszer” bevezetését.

Előzmények

Korábban már írtunk az alkotmánymódosítás lényegéről és előzményeiről, azonban a választás után érdemes a döntés körülményeire, valamint a lehetséges következményeire koncentrálni. Az ugyan nem kérdéses, hogy Törökország a NATO-ban marad és a katonai együttműködés terén a világ legnagyobb katonai szervezetét támogatja, azonban az Európai Unió és egyes uniós tagállamok viszonylatában komoly kérdéseket vet föl a vasárnap megszületett eredmény – ugyanígy az átmenet békéssége és eredményessége is kérdéses marad legkésőbb 2019 novemberéig.

Törökország és az EU

Ankara még 1963-ban kötött társulási szerződést az akkor még Európai Gazdasági Közösség néven működő szervezettel, azonban a csatlakozási tárgyalások csak 2005 őszén, az első AKP (Igazság és Fejlődés Pártja, a jelenlegi törökországi kormánypárt) kormány idején indultak meg, amit a vezetés akkor nagy sikernek könyvelt el, és 2013-ig a tárgyalások lezárását ígérte. Ez utóbbit azonban a mai napig sem sikerült megvalósítani. A szükséges jogharmonizációs lépések a fontos kérdésekben elmaradtak, a folyamatosan radikalizálódó Recep Tayyip Erdogan kormányának lépései pedig egyre hevesebb kritikákat váltottak ki az integráció tagjaiból. A puccskísérletet követő politikai tisztogatás, a halálbüntetés visszahozásának lehetősége, valamint az elnök személye köré kiépített rendszer mélypontra taszította a kapcsolatokat: 2016 novemberében az Európai Parlament nem kötelező erejű állásfoglalásában a csatlakozási tárgyalások szüneteltetését szavazta meg, valamint több ország nem engedélyezte a népszavazással kapcsolatos kampányt saját területén; amire válaszul Erdogan az országa ellen folytatott “keresztes-hadjáratról” beszélt egy politikai rendezvényen, és több török sajtóorgánumban a nemzetiszocialista rezsimhez hasonlították a jelenlegi brüsszeli, amszterdami és berlini kurzust. Ennek ellenére, miközben a szavak szintjén ádáz küzdelem zajlik, Erdogan többszöri fenyegetése ellenére a menekültügyi egyezményt nem mondták föl, így a balkáni útvonalon továbbra is alacsony a Nyugat-Európába igyekvő migránsok száma. Az egyezmény fenntartását a török kormány nem csak pénzügyi támogatáshoz, de a csatlakozási tárgyalások folytatásához és a vízummentesség megadásához is köti – ezeket a feltételeket az EU a jelen körülmények között azonban nem hajlandó elfogadni. A vita jelentőségét növeli, hogy az integráció magállamaiban – elsősorban Hollandiában és Németországban – jelentős számú török közösségek élnek, amelyek ebben a kiélezett helyzetben mindkét ország belpolitikájára hatással lehetnek. Az ő körükben az a tendencia figyelhető meg, hogy bár rendszerint nagyobb arányban támogatják az AKP-t, relatív csökkenés zajlott le a kormánypártot támogatók körében, miközben a részvételi arány növekedett.

Tiszta és szabad választás

Az évek óta tartó támadások által meggyengített ellenzék még a végeredmény bejelentése előtt világossá tette, hogy a körzetek legalább harmadában kezdeményezni fogja a szavazatok újraszámlálását és minden jogi eszközt felhasznál a csalások felderítésére. Véleményük szerint – ehhez a nemzetközi megfigyelők többsége csatlakozik – mind a szavazás lebonyolítása, mind a kampányszabályozás magában hordozza az állami manipuláció lehetőségét: az olyan apróságoktól kezdve, mint a kétszínű választási cédula (amelyiken az igen fehér, a nem barna háttérben található), az ellenzéki kampány közigazgatási akadályozásán át a választási bizottság azon döntéséig, amely szerint a nem lepecsételt szavazócédula is érvényes.

Merre tovább, Ankara?

Az alkotmánymódosítás legtöbb rendelkezése a következő elnök-, illetve parlamenti választáskor (tehát előreláthatólag 2019-ben) lép érvénybe. Miután az AKP elfoglalta mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás kulcspozícióit, nem valószínű, hogy kivizsgálják a manipuláció lehetőségét, előreláthatólag a következő választás az új keretek közt fog zajlani. Ez azonban nem jelent különösebb változást Törökország politikájában: az elnöki jogkörök kiszélesítése a de facto működő döntéshozatali rendszer törvénybe iktatása, amit népszavazáson legitimáltak. Bár a kormánypárt nagyobb sikerre számított, célját így is elérte, és az alkotmánymódosításhoz kapott felhatalmazását egyben a politikájának folytatásához kapott felhatalmazásként is értelmezi.