Főoldal Általános A kínai intézkedések és társadalmi viselkedés koronavírus idején

A kínai intézkedések és társadalmi viselkedés koronavírus idején

Írta
514
0
Megosztás
Forrás: The Jakarta Post

Immár három hónap telt el az első koronavírusos hírek megjelenése óta. Negyed év, aminek távlatából időszerűvé válik visszatekinteni, helyzetet elemezni. Ez az a legrövidebb idő, amely után széleskörű információkkal rendelkezünk mind az intézkedéseket, mind azok hatásait, mind a különböző kormányok hozzáállásának összevetését tekintetve. Mostanra a közbeszédben is elegendő helyes információ terjedt el a vírusról és a járványról ahhoz, hogy mindenki képet alkosson róla; és elegendő helytelen ahhoz, hogy aktuálissá váljon helyre tenni, megmagyarázni azokat. Cikksorozatunk első részében a vírus kiindulópontjával, Kínával kapcsolatban világítok rá a – sokszor rasszista beütésű ‑ féligazságok helytelenségére, a kínai hatóságok és társadalom berendezkedésére.

 

A kínai viszonylatok jobb megértésére először néhány alapvető tényt kell szemléznünk. Kínában számos etnikum él együtt, de még a Han népcsoporton belül is, amely a népesség nagyjából 92%-át adja, számos jól megkülönböztethető embercsoport található. Épp úgy, ahogy Európában is feltűnő különbséget látunk egy skandináv és egy mediterrán ember közt, legyenek bár mindketten kaukázusiak. Európa teljes területe 10,18 millió négyzetkilométer, egymagában Kínáé 9,6 millió. Előbbi népessége a 750 millió főt sem éri el, utóbbié 1,4 milliárd felett jár. Ezekre az adatokra érdemes gondolni, mielőtt „kínai vírusnak” bélyegezzük meg a Covid-19-et, vagy a teljes kínai népet, esetleg a Távol-Kelet összes népét együttesen hibáztatjuk a járvány kialakulásáért. Fordított esetben, például egy portugáliai eredetű járvány idején értetlenül és (joggal) felháborodva állnánk az előtt, ha egy kínai undorral és félelemmel kerülne ki minket az utcán. Végül, mindezek mellett objektívan látni kell, hogy egy világjárvány kiindulási pontja jó eséllyel lesz Kína. Ez már csak valószínűségi alapon is így van a fenti népességi és területi szárazadatok alapján, továbbá fontos szempont, hogy a szintén nagy területű és népességű Indiával vagy éppen Afrikával ellentétben a kínai gazdaság és a világszerte jelenlévő diaszpórák is olyan helyzetben vannak, amely rendkívül jelentős utasforgalmat generál Kína és a világ többi része között. Emellett az erősen és dinamikusa átalakuló kínai gazdaság, valamint társadalom növeli a belső egyenlőtlenségeket és a belső migrációt is.

 

A járványhelyzet kezdeti palástolását tekintve is érdemes objektív elemzést végeznünk a felháborodás helyett. Egyéni ítélőképességünkre van bízva, hogy mennyire fogadjuk el magyarázatként, de a kínai kormány a kezdetekben nem akarta széles nyilvánosság elé tárni a járványveszélyt. Mi több, amíg fel nem fedezték, hogy teljesen új vírustörzzsel van dolguk, nem volt lehetőségük a fertőzöttek számának felmérésére sem, ahogy a terjedés akadályozása is váratott magára. Azt is tudni kell, hogy a vírustörzsek folyamatosan mutálódnak, azonban az elváltozások elsöprő többsége olyan új vírust eredményez, ami teljesen életképtelen. Még ha életképes is lesz, általában elhal, mielőtt terjedni tudna, vagy olyan kis csoportban tud elterjedni, hogy a világ sosem szerez róla tudomást. A világ közvéleménye csak néhány évente értesül egy-egy ilyen esettel, amikor az új vírus komoly járványt okoz. A wuhani egészségügyi felügyelet is csak december 26.-án küldte meg az egyik beteg mintáját a shanghai kollégáiknak felülvizsgálatra, ugyanis ekkorra lett egyértelmű számukra, hogy új típusú koronavírussal találkozhattak. Ennek ellenére itt éles kritikát fogalmazhatunk meg a Xi Jinpinggel (Si Csinping) és a teljes kínai vezetéssel szemben, hiszen ha egy nyugati típusú demokráciában tapasztaltunk volna hasonlót, nagy valószínűséggel az adott ország egészségügyi hatóságai azonnal jelezték volna az epidémiát (közösségben terjedő járványt), és külföldi szakértők meghívásával kezdték volna azt vizsgálni, legyőzni. Az autoriter kínai vezetésnek igenis komoly felelőssége van abban, hogy a járvány pandémiává (népek között terjedővé) nőhette ki magát.

Sajnos azonban Nyugaton is számos országban tapasztalhattuk, hogy a elnök vagy miniszterelnök valótlan állításokkal nyugtatta népét, hivatkozva az elegendő mennyiségű védőfelszerelés és teszt meglétére, holott kijelentése távol állt a valóságtól. Ráadásul ezek a nyugati politikusok kisebb nyomás alatt állnak kínai kollégáiknál, hiszen csak a második hullámban kellett becsatlakozniuk a válságkezelésbe. Sosem fogjuk megtudni, miként jártak volna el az illetékesek, ha a járvány origója San Francisco, Dortmund, vagy mondjuk Szombathely lett volna. Donald Trump amerikai elnök még arról is beszélt, hogy néhány hónapon belülre elkészülhet a vakcina a Covid-19 ellen. A témát érintő optimista sajtótájékoztatói végén rendszerint szakemberek is röviden felszólalnak, kiegészítve az elnök nyilatkozatát szigorúan a szakmai szempontoknak megfelelő tényállításokkal.

Következő lépésként bontsuk ki az autoriter kínai vezetés személyiségjegyeit. Volt szerencsém középhosszú ideig Kínában élni, így kísérletet teszek saját tapasztalataimat és kínai ismerőseimmel az elmúlt napokban folytatott beszélgetések tanulságait segítségül hívni. Számomra emlékezetes eset, amikor 2017-ben Dél-Kínában a hosszas esőzések után földcsuszamlás végzett sok ezer emberrel. Erről napokkal hamarabb értesültem, mint lakhelyemen, Qingdao (Csingtao) városában élő kínai ismerőseim – annak ellenére, hogy főként rendőrtisztek, orvosok, üzletemberek voltak. Az állami kézben lévő média csak néhány nappal később, akkor tárta nagynyilvánosság elé a történteket, amikor már a köré tudták felhúzni a szomorú hírt, hogy a környező falvak védelmére védfalat emeltek. Ez a jelenség nem csak Kínában, de világszerte megfigyelhető. Minél erősebb kézzel kormányoznak egy országot, minél hajlamosabbak autoriter eszközökhöz nyúlni és szigorúan szabályozni, annál inkább elvárja a társadalom a megbízható és óvó vezetés működését. Egyszerűbben, egy liberálisabb jegyekkel rendelkező ország, ahol szabadabb és szabadosabb az élet, fejlett és felelős társadalmat kíván meg, az egyének pedig nagyobb beleszólást és nagyobb felelősséget is éreznek a rend fenntartásának irányába. Ahol viszont az élet különböző területein szigorúan szabályozva élnek, ott elvárják, hogy engedelmes életvitelükért cserébe a vezető megvédje őket.

A kínai nép elől azonban a Covid-19 terjedését nem lehetett addig takargatni, amíg megoldják valahogy a problémát. Először Li Wenliang wuhani orvos próbálta megkongatni a vészharangokat, minek okán rövid úton a fogdán találta magát (ez utólag már nem is hangzik annyira rosszul, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy később meghalt), de addigra elszabadult a hír. Az emberek félni kezdtek, és haragra gerjedtek a kormánnyal szemben mind az elhallgatás, mind az elhallgattatás miatt. Olyan feladat volt ez a Xi-adminisztrációnak, amellyel ritkán kell szembenézniük. Az elnöknek nemrégiben így is komoly csatát kellett megnyernie a Kommunista Párton belüli ellenzékével szemben. 2017 számára annak bizonygatásáról szólt, hogy nem túl öreg a kínai fejlődés következő lépéseinek levezényléséhez. A régi idők pártkatonájaként a konzervatív vonalat képviseli. Egyik oldalt ott vannak az amerikai gyorséttermek, az egyre szabadabb társadalom (nem ritka látvány az utcán az amerikai zászlós, New York feliratú pólóban sétálgató fiatal, és a nemzetközi utazás is egyre nagyobb tömegek számára elérhető), az exportkereskedelem egyre nagyobb ütemű élénkítésének feladata, a kínaiak munkakörülményeinek folyamatos javítása. A másik oldalt pedig az e mellett fenntartani kívánt olcsó és hatékony termelés, a szigorából semmit sem engedő cenzúra és a hatalom tévedhetetlenségének látszatát fenntartó politikusmatuzsálemek. Végül Xi akarata érvényesült, még az elnökségét 10 évben maximáló rendelkezést is sikerült eltörölnie, így elméletileg 2022 után is pozíciójában maradhat.

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára és a Kínai Népköztársaság elnöke (forrás: Quartz)

A jelenlegi helyzet azonban neki is új volt, ezúttal a széleskörű népharagot kellett legyőznie. Ide már nem volt elég a Wechat alkalmazáson figyeltetni egyes kulcsszavakat, most bő egymilliárd ember haragját kellett levezetnie, és visszanyerni a bizalmat. Rég túl voltak azon a ponton, amikor ki lehet bújni a felelősség alól, valakinek „el kellett vinni a balhét”. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy az nem ő akart lenni. Nem is kellett sokat várni a drákói lépésekre. A Wuhan központú Hubei tartományban több magas rangú politikai és egészségügyi tisztviselő vált kegyvesztetté és – rövid időre ‑ munkanélkülivé. Az állam eszméletlen erőforrásokat csoportosított válságkezelésre, természetesen nem csupán a politikai kármentés reményében, hanem természetesen azzal a céllal, hogy utolérjék és megfékezzék a járványt. Nagyon jól tudták, hogy elébe menni már nem tudnak. A legszigorúbb intézkedések léptek életbe, amelyek segítségével lelassították a terjedést, a járvány méreteit sikerült behatárolni és minimalizálni a veszteségeket. Ekkorra viszont már késő volt megakadályozni egy teljes Kínát, valamint legnagyobb valószínűség szerint az egész világot érintő járványt. Az időzítés sem lehetett volna tragikusabb, hiszen a január 25-i kínai holdújév alkalmából kínaiak tízmilliói, valamint a külföldi diaszpórákban élők milliói utaztak szülővárosukba, hogy tágabb családjuk körében ünnepeljenek. A járványnak ennél hatékonyabb katalizátorát valószínűleg elképzelni sem lehetne 2020-ban a Föld bolygón, talán a tokiói olimpia szurkolóinak érintkezése érhetett volna a közelébe.

A feladat tehát adott volt Xi elnök és hivatalnokai előtt. Ők pedig energikusan vetették bele magukat az építésbe, szervezésbe, a helyes irány kijelölésébe, és az elmúlt hónapok tanúsága alapján azon végig is vezették a kínai népet. A nép legnagyobb része pedig utólag csak erre emlékszik. Vagy azért, mert csak erre akar, vagy azért, mert olyan jól dolgozott az állami propaganda, hogy az elmúlt negyed évet akár sikertörténetként is meg lehessen élni. A korlátlan anyagi javak és emberi erőforrás ráfordítása mellett ugyanis ez is egy nagyon kézenfekvő eszköz volt az amúgy is összetartó kínai társadalomban. Legyen szó rendőrtisztekről, üzletemberekről, étteremtulajdonosról, egyetemi oktatókról, vagy éppen egy jelenleg 15 éves, annak idején a focipályán megismert kisfiúról, a napokban minden beszélgetőpartnerem a leghangsúlyosabban emelte ki számomra, hogy az emberek összefogtak, egységbe kovácsolódtak, és együtt sikerült legyőzniük a vírust. Kialakult véleményükben, legyen az írott vagy szóbeli, egyértelműen tetten érhetőek a Xinhua hírügynökség és a Kommunista Párt véleményvezéreinek előre csomagolva tálalt vezérgondolatai. Az „összefogás” és „együtt legyőzni valamit” pedig olyan kifejezések, amik az elmúlt évszázadban fontos elemeivé váltak az autoriter rendszerek retorikájának.

Így el is érkezünk a társadalmi mentalitás a társadalmi fegyelem kérdésköréhez. Olyan pontok ezek, amelyek méltán jelenthetnének számunkra követendő példát, a keleti társadalmakhoz idomulás azonban mégsem jelentheti a helyes utat számunkra. Egyszerűen lehetetlen lenne, mert túl rég óta fejlődik más irányba a nyugati típusú demokrácia. Amíg megtörténhet, hogy a késő este bejelentett és másnap reggel 8-tól hatályos észak-olaszországi karantén hírére tízezrek kelnek útra déli rokonaikhoz, nem gondolkodhatunk ebben. Amíg megtörténhet, a szűk kéthetes otthonlétet megunó olaszokat naponta sok ezrével bírságolja a rendőrség, nem gondolkodhatunk ebben. Amíg megtörténhet, hogy a magyarországi korlátozó intézkedések hatására a Balaton partján egyes falvakban a polgármester nyári forgatagról számol be a nyaralóikat megrohamozók miatt, addig nem gondolhatjuk komolyan, hogy az európai társadalmak többsége képes fegyelmezetten viselkedni. „Szerencsére a kormány megmondta, mit csináljunk, és hinnünk kell nekik, mert nem tudunk annál jobbat” – hangzott divattervező kínai barátomtól. „Nekem ne mondják meg, hova mehetek” – hallhattunk mindnyájan az elmúlt két hétben itthon.

Elnéptelenedett utcák Wuhanban (forrás: The Atlantic)

A kínai társadalom otthon maradt, mert azt mondták nekik. Ha kimentek, kivétel nélkül maszkot viseltek. Ezeket a korlátozásokat be lehetett vezetni, mert az emberek engedelmeskedtek a saját érdekükben. Ennek köszönhető, hogy Kína három hónap alatt győzte le az új típusú koronavírust, úgy, hogy még olyan tartományokban is, ahol nem regisztráltak nagyszámú megbetegedést, 1-2 hónapig teljesen leállt az élet. Az ország végül közel 82000 igazolt beteggel és közel 3500 ismert áldozattal zárja a járványt – ez utóbbiban a hivatalos statisztikák szerint tehát az 1,4 milliárdos ország jobban tudott teljesíteni, mint a 60 milliós Olaszország, ahol még javában tombol a járvány. Számos városban tegnapelőtt nyitották meg a közösségi használatú futballpályákat, játszótereket. A munkahelyeken, gyárak nagy részében már folyik a munka. Az iskolák továbbra is zárva tartanak, az intézményektől most már bármelyik nap kaphatnak friss tájékoztatást a diákok. Az első kísérleti vakcinát múlt hét végén beadták 108 önkéntesnek Wuhanban (miközben egy amerikai cég fejlesztése is elérte az emberi tesztelés szakaszát Seattle-ben), eredmény a hathónapos tesztidőszak után várható. Megfeszített és tiszteletreméltó munkával, valódi összefogással megfékezték a járvány továbbterjedését, az új esetszámok mindenhol napról-napra zuhannak és közelítenek a nullához. Az egészségügyi dolgozók már rendezvényeken, virágcsokrok és tapsvihar közepette ünneplik a járvány végét. Az utcákat alakzatba állva járja seregnyi védőruhás munkás, akik óriási permetfelhőt zúdítanak mindenre. A szakemberek véleménye finoman szólva is megoszlik arról, hogy az utca hetek-hónapok óta használatlanul álló aszfaltjának fertőtlenítése bármit is segítene a vírus legyőzésében, de a kínai vezetést ez most nem érdekli. Xi Jinpingnek és politikai vezérkarának most az a legfontosabb, hogy az emberek ablakaikon kinézve látványos és biztonságérzetet nyújtó eseményeknek legyenek szemtanúi. A történet végén ugyanis, egy autoriter rezsim azért mégis csak autoriter rezsim marad.