Bevezetés és történeti háttér

A Kuril-szigetek jogállását először az 1875-ös Szent Pétervári Szerződés rendezte, melyben Japán lemondott a Szakhalin szigetről, cserébe a Kuril-szigetekért. A második világháború végén a területet a Szovjetunió elfoglalta, amit Japán azóta sem ismer el. (Roosevelt elnök ajánlotta ezt fel a szovjeteknek, cserébe a háborúba való belépésért). A szigeteket a San Francisco-i békében is a szovjet félnek ítélte, ám ezt a szovjetek nem írták alá, így a joghatóságuk is kérdéses. A rendezetlen helyzet nem jelenti azt, hogy erről ne folytak volna már egyeztetések. 1956-ban a diplomáciai kapcsolatot felvevő szerződés alapján a szovjet fél beleegyezett, hogy két szigetet visszaszolgáltat, ez azonban azóta sem történt meg. Később Moszkva már tagadta a szigetek vitatott jellegét és ezt az álláspontot 1991-től az Orosz Föderáció is fenntartotta.

A területet jelenleg oroszok lakják, hiszen a háború után a japánokat kiűzték a területről (20 ezer főt). Így bár a nemzetiségi érv már nem áll Japán oldalán, mégis igyekszik a terület rendezését a békeszerződéshez kötni. Történt olyan megállapodás, miszerint az 1956-os szerződés talaján felgyorsítják a tárgyalásokat, de ez nem hozott gyakorlati előrelépést. Az orosz fél permanens nyomás alatt tartja a japán felet és a status quo neki kedvez, hisz Japán nincs abban a helyzetben, hogy erővel változtathasson a fennálló helyzeten.

Általánosan a szigetek jelentőségéről:

A térségben jelenlevő területi viták nem etnikai alapúak, sokkal inkább stratégiai és geopolitikai indíttatásúak. A vitatott területek nagy része emberi életvitelre jószerint alkalmatlan, azonban kizárólagos gazdasági övezetek (Exclusive economic zone, EEZ[1]) és légvédelmi azonosítási zónák (Air defense identification zone, ADIZ) létesíthetők rajtuk, melyek gazdasági és repülés-ellenőrzési szempontból hasznosak.

Az 1994-ben elfogadott ENSZ Tengerjogi Egyezmény (United Nations Convention on the Law of the Sea, UNCLOS) szabályai alapján a szigetek felértékelődtek a nemzetközi jogilag hozzájuk tartozó tengeri területek miatt. Így a szigetek háromdimenziós karaktert kaptak, nemcsak horizontálisan jelentenek joghatóságot, hanem vertikálisan a víz mélyén is. Az UNCLOS szabályai nem döntenek a szuverenitásról, azt a nemzetközi jog egyéb szervei nyilvánítják ki, azonban utalást tesz a történelmi igényekre, mint a követelések jogalapjára.

Japán 6800 szigettel rendelkezik, melyek felett a szuverenitás megerősítése egyáltalán nem tér el a nemzetközi gyakorlattól. A tengeri területeket az országok elkezdték nemzeti területekként kezelni, aminek okát jól illusztrálja a tény, hogy Japán a szigetekkel és hozzájuk tartozó EEZ-vel együtt a világ hetedik legnagyobb országának számít, azaz kétszer nagyobb Kínánál. Japánnak a térségbeli országokkal meglévő feszültségei alapvetően nem a szigetek miatt vannak, viszont ezek azok a pontok, ahol a feszültség kulminálódhat.

Japán-orosz kapcsolatok

A hidegháború vége nem hozott radikális változást Japán és északi szomszédja viszonyában, mivel a japánok napirendjét addig is és azután is a területi vita határozta meg. Kezdetben Tokió nem foglalkozott érdemben a politikai változásokkal, de az 1991-es moszkvai puccs után a Szovjetunióba küldendő gazdasági segélyekről döntött. Az északi szomszéd ugyan átalakult, a problémák azonban maradtak. Rontotta a megítélést a tovább előterületi vita, valamint a nukleáris hulladék Japán-tengerbe való szórása.

A kétoldalú kapcsolatok a Jelcin-éra alatt kezdtek javulni, ami többek közt az olyan gesztusoknak is köszönhető, mint az oroszok bocsánatkérése 1993-ban a japán hadifoglyokkal való bánásmód miatt. A japán közbeszédben újfajta Oroszország-kép volt kialakulóban, amit a shinsei roshia (newly born Russia- 新生ロシア) fogalma fémjelez a leginkább. Az 1990-es években a japán külpolitika igyekezett elválasztani a területi kérdéseket a bilaterális kapcsolatoktól. Japán emellett normatív nagyhatalomként igyekezett Oroszországnak jó példát mutatni és átvezetni a „normális” országok sorába, amelyek közé ő is került 1945 után. Bár a közvélemény és a politika pozitívabban kezdte látni Oroszországot, a katonaság továbbra szkeptikus maradt. A Kelet-Ázsiában állomásozó orosz csapatok még a lecsökkentett állománnyal együtt is jelentősebbek voltak, mint ha csak védelemre rendezkedtek volna be. Az attitűdváltozást csak az észak-koreai nukleáris krízis hozta el, ami következtében az elsőszámú fenyegetést már nem Oroszország jelentette.

1997-ben Oroszország Japán aktív közreműködésével belépett az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésbe (Asia-Pacific Economic Cooperation, APEC), ám a segítség ellenére Japán a G7 szervezetben igyekezte gazdasági hierarchiáját megőrizni északi szomszédjával szemben. Japán az aktív segítségnyújtással igyekezett kifejezésére juttatni a felsőbbség-érzését a politikai mellett a gazdasági színtéren is. Továbbá sor került 1998-ban az első – nem-amerikaiakkal tartott – külföldi közös haditengerészeti gyakorlatra az oroszokkal.

A 2000-es évek Oroszországa irányt váltott, így politikai értelemben az ország letért a Japán-típusú útról. Azonban a gazdasági együttműködés továbbra is virágzott a két ország közt: japán befektetések áramlottak Oroszországba, technológiatranszfer is történt, a befektetők pozitívan nyilatkoztak Oroszországról. Az iraki háború és a növekvő versengés Kínával arra késztette Japánt, hogy alternatív energiahordozó-ellátóhoz forduljon, így lett Oroszország energiabiztonság szempontjából egy lehetséges alternatíva (Szakhalin II gázvezeték) a közel-keleti ellátási útvonalhoz képest.

A szigetvita

Egyesek szerint vitatható, hogy a szigeteknek stratégiai jelentőségük lenne. Egy esetleges terület átadás után valószínűtlen, hogy amerikai vagy japán csapatok állomásozhatnának a területen az orosz ellenkezés miatt.  Mivel Kína felemelkedése minden figyelmet megkövetel Japántól, ezért a szigetek „elengedése” reálpolitikai szempontból stratégiai sikert is jelenthetne. Gazdasági szempontból pedig még egyértelműbb a helyzet, hiszen olcsóbb megvenni az ott előállított és kinyert nyersanyagot és élelmiszert, mint helyben kitermelni.

Japánban a két belpolitikai kurzus abban egyetért a világháború megítélése kapcsán, hogy Japán áldozatként került ki a konfliktusból. A konzervatívok szerint a Nyugat áldozata, a progresszív oldal szerint pedig saját hadseregének áldozata. A szovjet megnemtámadási egyezmény felrúgását pedig kétpárti egyetértés ítéli árulásnak, mely során inherensen japán területeket zsákmányoltak a szerződésszegők.  A „no visa” program keretében elűzött japánok vitatott területre utazhatnak és ott élő oroszok érkezhetnek Japán földre, aminek a célja a kapcsolat erősítése és megoldás találása a vitára. Japánnak a közvetett célja az is, hogy az oroszoknak megmutassa, mennyivel jobban élhetnek japán fennhatóság alatt, így kifejezésre kerülhet a japán egyediség és felsőbbrendűség-érzés.

A megoldás nehézségei

A 2000-es években hiányzott a két fél közti kapcsolatokból a vízió. 2012-től pozitív dinamika jellemezte, de 2014-es ukrajnai események ismét beárnyékolták a kapcsolatokat. Az orosz kapcsolat rendezése fontos lenne, mert Oroszország 2014 óta egyre közelebb kerül Kínához. Ha ez így marad, az Egyesült Államokkal szemben erősödő feszültség az oroszokat is Japán ellen hangolhatja, ezért Tokiónak érdeke lenne rendeznie a kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, hogy stratégiai teret hagyjon északi szomszédjának a kínai kapcsolatokkal szembeni alternatívakeresésben.

2016-ban Putyin ajánlatott tett arról, hogy a két déli terület visszatérhet Japánhoz, míg a két északi szigeten pedig a japánok kaphatnak gazdasági előjogokat. Abe Shinzo miniszterelnök gazdaságilag igyekezett hatni az orosz félre, befektetéseket és gazdasági együttműködéseket kezdeményezett. A megállapodások lényege a vitatott területen éledező gazdasági tevékenység erősítése volt, anélkül, hogy a felek feladnák a követeléseiket.

Japán identitásának része az, hogy a négy kérdéses szigetet illegálisan bitorolták el tőlük. Az orosz álláspont szerint a Jaltai rendezés alapján jár nekik a terület. A megnemtámadási szerződést pedig jogosan rúgták fel, hiszen az ENSZ Alapokmánya szerint bárki jogosan háborút indíthatott a tengelyhatalmak ellen. Ezt később Japán is aláírta, így elismerve az ellene indított hadüzenet jogosságát. Emellett az orosz nép a területtel való „kereskedést” a felmenők elárulásának tekintené. Az orosz fél szkeptikus azokkal a japán ajánlatokkal kapcsolatban, amiket a terület átadása utánra ígértek. Ezen ígéretek a masszív japán tőkebeáramlás képében jelennek meg, ám eddig az északi szomszéd nem volt elsődleges célpontja a japán tőkének. A megegyezést hátráltatja még az is, hogy a két félnek olyan szövetségesei vannak, melyek egymással szemben egyre ellenségesebb hangot ütnek meg.

Biztonságpolitikai faktor

Oroszország az elmúlt években igyekszik felfegyverezni a kelet-ázsiai országrészeit, beleértve az Okhotsk-tengert. Védelmi céllal telepítenek területmegtagadó fegyverrendszereket, melyek érintik a szigeteket is, ez része a tágabb orosz hadsereg-modernizációnak is. A 2018-ban folytatott tárgyalások egyik fő ütközőpontja a Japán által üzembehelyezett amerikai Aegis ballisztikus védelmi rendszer, melyet Moszkva fenyegetőnek érzékel.

Az orosz fél csalódásának adott hangot, hogy Japán nem saját maga fejleszti haderejét és részt vesz az Egyesült Államok globális ballisztikus rakétavédelmében. Tokió hangsúlyozta, hogy a fegyverrendszer Észak-Korea miatt szükséges, azonban Szergej Lavrov külügyminiszter kiemelte, hogy lényegtelen, ki ellen irányul a védelem, a globális paritás jegyében az oroszoknak is reagálniuk kell erre, hasonló képességek telepítésével.

Abe Shinzo kijelentette, hogy nem engednek majd amerikai csapatokat a szigetekre és 2019-ben hozzátette, a területátadás nem járhat az ott élő lakosság áthelyezésével. Még ebben az évben mind orosz, mind japán lakosság részéről hatalmas kritika érte a tárgyaló feleket. Bár Abe kijelentette, hogy nem engedne amerikai csapatokat a szigetre, azonban ezt az orosz fél nem tekinti betartható ígéretnek, tekintettel arra, hogy Japánt nem tartja biztonsági kérdésekben teljesen szuverénnek. Illetve kétséges, hogy Japán ezt megtenné-e, hiszen ezzel megbontaná az amerikai védernyőt és ez a Kínával fennálló szigetvitájára is hatással lehetne. Az orosz elvárás, miszerint Japánnak vele szemben fel kéne hagynia a szankciókkal, szintén valószínűtlen elvárás. Még ha fel is hagyna velük, az amerikai szankciók extraterritoriális jellege miatt a japán vállalkozások elkerülnék a szankcionált gazdasági szereplőket.

Jelenlegi helyzet

Mivel 2020-ban az orosz alkotmány reformja lehetetlenné tette az orosz területekről való lemondást, ezért a területcsere- és átadás az alkotmány által tiltott dologgá vált. Az új japán miniszterelnök, Suga Yoshihide igyekezett kinyilvánítani a tárgyalási szándékát az orosz fél felé és ez elől ők sem zárkóztak el. A megegyezés lehetőségét azonban korlátozza a tény, hogy 2021 év végén az oroszok 300P Bastion-P mozgatható parti védelmi rakétarendszert telepítettek a szigetekre, amely rakétarendszer fontos elemét kepézi az orosz területmegtagadó képességnek.

 

[1] Kizárólagos gazdasági övezet: a kizárólagos gazdasági övezet nem haladhatja meg az alapvonaltól mért 200 tengeri mérföldet (370,4 km). Kizárólagos gazdasági övezetén belül a parti ország ellenőrzi az összes gazdasági forrást (pl. halászat, bányászat és olajkutatás), valamint az ilyen források esetleges környezetszennyezését.

EUR-Lex: Az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezménye

Írta: Bán Zoltán

Kiemelt kép forrása: pexels.com