Az Észak- Atlanti Szövetség a 2002 óta eltelt időszak legjelentősebb katonai gyakorlatára készül, amelyet a Földközi-tenger térségében tartanak, és a szervezet érdekeit sértő katonai fenyegetésekkel szembeni fellépésen lesz a hangsúly. Egyrészt a Szövetségnek nemcsak a keletről érkező fenyegetésekre kell megtalálni a megfelelő választ, hanem fel kell készülnie a délről érkező kihívások kezelésére is. Az olaszországi, a spanyolországi és a portugáliai partok jelentős mértékben ki vannak téve a migránsok érkezéséből fakadó nehézségeknek, és a Szövetség tagjai érdekeltek az Iszlám Állam által jelentett, valamint a Líbiából és Szíriából érkező egyéb fenyegetések kezelésében is. Mindenekelőtt azonban a 2014-es gyakorlathoz hasonlóan első számú feladatként a 2012-es chicagói csúcstalálkozón elfogadott, a NATO-tagállamok fegyveres erői közötti interoperabilitás növelését szolgáló Összekapcsolt Haderők Kezdeményezésben (Connected Forces Initiative – CFI) kitűzött célok minél hatékonyabb megvalósulásához való hozzájárulás jelenik meg. A tervezett gyakorlat 2015. október 3-ától november 6-áig fog tartani, és az előzetes tervek alapján körülbelül 30 ország 36 000 katonája vesz részt rajta. Érdemes összehasonlítanunk, a tavalyi, 2014. november 17-én megrendezett Trident Juncture gyakorlattal, amelyet közvetlenül a 2014-es walesi csúcstalálkozó után hajtottak végre, hiszen ekkor még mindössze 1255 személy vett részt az eseményen, melyből jól látszik, hogy a NATO az utóbbi időben milyen nagy hangsúlyt próbál helyezni a tagországok haderői közötti együttműködési képesség tökéletesítésére.

A NATO tagállamai mellett a hadgyakorlaton több partner is részt vesz, úgy mint Svédország, Ausztria illetve az Afrikai Unió. Hans-Lothar Domröse tábornok, a brunssumi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság (Joint Force Command Headquarters – JFC-HQ) parancsnoka szerint a gyakorlat bárki számára nyitott, így hajlandóságuk esetén akár Oroszország megfigyelői is részt vehetnek az eseményen.

Az idén eddig megrendezett hadgyakorlatok során már elkezdték tesztelni és kiképezni a 2014-es walesi csúcstalálkozó egyik legfőbb eredményeként létrejött Készenléti Akcióterv fontos részét képező ,,Lándzsahegy”, vagy hivatalos nevén a NATO Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Erejét (NATO Very High Readiness Joint Task Force; továbbiakban: VJTF). A VJTF erőit a NATO Reagáló Erő (NATO Response Force; továbbiakban: NRF) keretén belül hozták létre. A körülbelül 5000 főből álló összhaderőnemi erőcsomagra a közelmúltban tett bejelentés alapján – a korábbiaktól eltérően 30 000 fő helyett – 40 000 fősre tervezett NRF erőinek egyfajta elsődleges válaszadási erőiként tekinthetünk, amelyet elsősorban a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés és elrettentés érdekében hoztak létre.

2014. április 7-10. között a ,,Noble Jump I” keretein belül már megkezdődött a VJTF erőinek kiképzése, amely során főként repülőterek illetve behajózási pontok elfoglalása, illetve megtámadása elleni fellépésre készültek a csapatok. 2014. június 9 és 19. között tovább folytatódott a kiképzési sorozat nyugat Lengyelországban, ahol ,,Noble Jump II”-n belül harcászati szintű műveletek végrehajtásának gyakorlásával egy esetlegesen kialakuló válság kezelésére kellett felkészülniük a résztvevő alakulatoknak. Mindemellett érdemes megjegyeznünk, hogy a Szövetség tagjai az elkövetkező időszakban a Trident Juncture-al összefonódó, további 18 nemzeti gyakorlatot fognak tartani.

Természetesen a VJTF erőinek kiképzése a mediterrán térségben is jelentős szerepet fog kap. Hans-Lothar Domröse tábornok szerint a szervezetnek fel kell készülnie minden egyes támadásra, amely a NATO-t Észak-Amerikától, Európáig érintheti. A legjelentősebb kihívást a nagy távolságok gyors és hatékony leküzdéséhez szükséges képességek terén fennálló hiányosságok jelentik, amelyet a tábornok új tényezőként kezelt. A gyakorlat egyik fő célja azért az, hogy minél megfelelőbb választ találjanak erre a problémára, és ennek révén valóban a legfőbb reagáló erőként lehessen tekinteni a VJTF-re. Itt érdemes kitérnünk a Krím- félsziget ellen elkövetett gyors lefolyású orosz agresszióra, amely meglepetésként érte Ukrajnát illetve a NATO-t is, amelynek fel kell készülnie Oroszországtól tartó kelet-európai tagállamainak hatékony védelmére.

A Trident Juncture 2015 alapvetően két tényezőből fő részből fog állni:

  • Egyrészt az október 3 és 16 között zajló Command Post Excercise (CPX) elnevezésű gyakorlatból, amely stratégiai és műveleti szinten fog értékelési és hitelesítési feladatokat ellátni az Európai Unióval és az Afrikai Unióval karöltve.
  • Másrészt pedig az október 21 és november 6 közötti Live Excercise (LIVEX) részből, amely során a fegyveres erők harcászati szintű műveletek végrehajtását fogják gyakorolni.
(A kép forrása: http://1.bp.blogspot.com/-W74oSlKbKHo/VFO-NRI1RGI/AAAAAAAAdPE/7OIPYKSlkiE/s1600/Trident_Juncture_2015.jpg)A Trident Juncture 2015 hadgyakorlathoz vezető út.
(A kép forrása: http://1.bp.blogspot.com/-W74oSlKbKHo/VFO-NRI1RGI/AAAAAAAAdPE/7OIPYKSlkiE/s1600/Trident_Juncture_2015.jpg)

A gyakorlat fő célkitűzése, hogy a dinamikusan változó környezeti hatásokra megfelelő választ tudjanak adni, mind a NATO parancsnokai, mind pedig az NRF végrehajtó állományt képező katonák. Domröse tábornok hozzátette, hogy a magas készenlétű szárazföldi, légi és tengeri alakulatok a számukra megszabott feladatokat fejlett haditechnikai eszközökkel, a katonai műveletek teljes spektrumában hajtják végre. Mindemellett kiemelte, hogy a NATO legfontosabb célja továbbra is az, hogy fenntartsa a szervezet védelmi ernyője alá tartozó tagállamok lakosságának, területeinek és értékeinek biztonságát, melyhez remélhetőleg jelentősen hozzájárul a nagymértékben kibővített NRF, és az interoperabilitás növelését szolgáló Trident Juncture 2015 hadgyakorlat is.

Ez a cikk a FIGYELO.HU “Globálfalu” rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.