Csaknem másfél év telt el azóta, hogy 2014 januárjában a szerb EU-csatlakozási tárgyalások ünnepélyes bejelentésére sor került, de előrelépés azóta sem történt, a felek még egyetlen fejezetet sem nyitottak meg a 35-ből. Az EU napirendjén az ukrán válság óta a Nyugat-Balkán egyértelműen hátra sorolódott, ugyanakkor az Uniónak semmiképp nem áll érdekében elengedni a csatlakozási kritériumok terén egyre jobban teljesítő Belgrád kezét.

Oroszország és Szerbia

Ugyan Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök elkötelezett az EU-csatlakozás irányába, de nem akarja megbontani Oroszországgal fennálló jó kapcsolatát sem.  A csatlakozási tárgyalások lassúságát ennek ellenére sokak az ukrán válság következményének látják, ugyanis – a szerb-orosz viszony tükrében érhető módón – Belgrád nem kívánt szankciókat bevezetni Moszkva ellen. A két állam hagyományos kulturális kapcsolataikon túl gazdaságilag, különösen az energia terén is kötődik egymáshoz, továbbá Koszovó kérdésében Oroszország a szerb álláspont fő támogatója (nem utolsósorban az ENSZ Biztonsági Tanácsában is).

Mindezek ellenére Vucsics látványosan távolságtartó Moszkvával szemben, több ízben kritizálta az államfő, Tomiszlav Nikolics oroszbarát magatartását, miután részt vett a Győzelem napi katonai parádén, de a Washingtonban tett, közelmúltbeli látogatása is beszédes az elmúlt évtizedek fagyos amerikai-szerb viszonya után.

Az amerikai látogatás talán legfontosabb pontja, hogy a szerb kormányfő kijelentette: diverzifikálni kívánja energiaforrásait, és felröppent az a hír is, hogy a Török Áramlat tervezett meghosszabbítása helyett az Adriai-gázvezetékhez (Trans Adriatic Pipeline, TAP) csatlakozna. Szerbia földgázellátása 75 %-ban orosz gázból áll, mely jelenleg Ukrajnán keresztül érkezik, ennek orvoslására született a Török Áramlat terve, mely a fekete-tengeri, illetve törökországi szakaszának meghosszabbításával Szerbiát, Macedóniát és Bulgáriát látná el energiával. Ezen országok bármelyikének távolmaradása a tervezett gázvezetékben való részvételtől a projekt végét jelentheti, korai lenne még azonban temetni azt: a Gazprom Görögországban és Olaszországban találhat alternatív partnerekre.

Bár Szerbia az EU Energiaközösség tagja, továbbá csatlakozni kíván az integrációba, köteles harmonizálni politikáját az EU energiaforrás-diverzifikációs alapelveivel. Ennek ellenére sokkolta a közvéleményt a bejelentés, miszerint Vucsics tárgyalásokat kezdeményez Azerbejdzsánnal, hogy az USA által is támogatott vezetékhez csatlakozhasson – annál is inkább, mivel köztudott, hogy Putyin mennyire zokon veszi, ha partnerei ellentmondanak Oroszország gazdasági érdekeinek.

Regionális viszonyok

Vucsicsot ellenlábasai előszeretettel vádolják azzal, hogy a Szerb Radikális Párt (SRS) színeiben a nagyszerb törekvéseket támogatta, ugyanakkor kétségtelen, hogy az ő miniszterelnöksége alatt hazája figyelemre méltó átalakuláson ment át: a vonakodó européer tagjelölt szerepéből kitörve a „legjobb tanítvány” lett az uniós integrációban. A kormányfő a szerb-horvát és a szerb-boszniai viszony javításában is élen jár, sőt, még Tiranába is ellátogatott Edi Rama albán miniszterelnökhöz.

Bár hivatalosan még soha nem került említésre az EU részéről, de a szerb sajtóban rendre megjelenik az a – valószínűleg igencsak megalapozott – vélemény, hogy a csatlakozás feltétele Koszovó elismerése is lesz, mely a szerb közvélemény tiltakozása miatt minden bizonnyal teljesíthetetlen. Maga Vucsics is elismeri, hogy a koszovói státuszkérdés rendezése a legproblematikusabb kérdés, ugyanakkor a 2008 óta létező állam elismerése a megingathatatlan és az alkotmányban foglalt szerb vélekedés ellenében (mely szerint Koszovó Szerbia tartománya), egyértelmű politikai öngyilkossággal járna. Egy közvélemény-kutatás alapján a szerbek 55 %-a támogatja az uniós integrációt, emellett viszont 66 % nem ismeri el a köztársaság létezését sem. Vucsics mindenesetre a szerb-koszovói megbékélés folyamatában is élen jár, a tárgyalások közte és Isza Mustafa koszovói miniszterelnök között az EU közvetítésével folynak.

Az igyekezetet előbb-utóbb az EU-nak is honorálnia kell, de még Brüsszelben sincs egyetértés abban, milyen stratégiát kell követni Belgráddal kapcsolatban. A csatlakozási tárgyalások elején még a könnyebb fejezeteket akarták először tárgyalni, újabban viszont a legkényesebb, szabadságjogi, bel- és igazságügyi, igazságszolgáltatási, közbiztonsági kérdéseket vennék előre. Akárhogy is lesz, a tárgyalások belátható időn belüli elmozdulása égetően szükséges, mert ha ez nem következik be, a belgrádi kormány nehezen magyarázhatja meg a szerb közvéleménynek, miért sürgeti annyira az uniós integrációt.

Ez a cikk a FIGYELO.HU “Globálfalu” rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.