Főoldal Cikkek Az Eurázsiai Gazdasági Unió

Az Eurázsiai Gazdasági Unió

Írta
3367
0
Megosztás

A 2010. január elsején létrejött Eurázsiai Vámunió 2014. május 29-én Eurázsiai Gazdasági Unióvá (EaEU; EAEU) fejlődött, köszönhetően azon eurázsiai országoknak, amelyek Asztanában egy mélyebb kapcsolat kialakítása mellett döntöttek. Az új rendszernek három alapító tagja volt (Fehérorszország, Kazahsztán, Oroszország), de a szerződés 2015. január elsejei hatályba lépését követően megkezdődött munkálatokból január 2-ától már Örményország is kivette a részét (ami viszont a későbbiek során valószínűleg ellehetetleníti Azerbajdzsán csatlakozását). Mindemellett Kirgizisztán egy kisebb várakozási időt követően 2015. májusában csatlakozott a korábban említett négy ország mellé, a szervezet területi hatálya így jelenleg körülbelül 175 millió fős lakosságot fed le.

(Forrás: http://www.worldreview.info/content/russias-eurasian-gamble-fails-pay)
(Forrás: http://www.worldreview.info/content/russias-eurasian-gamble-fails-pay)

Az egyezmény szerint az uniót azzal az indokkal hozták létre, hogy egy széleskörű piac alakuljon ki, és a tagállamok életszínvonala az integrációnak köszönhetően magasabbá váljon. Ennek érdekében biztosítják a munkaerő, termékek és szolgáltatások unión belüli szabad áramlását, illetve szorgalmazzák egy tagállamok közötti összehangolt, harmonizált piac létrehozását is.

A szervezet felépítése a következő elemekből áll:

  • Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács (Supreme Eurasian Economic Council)

A legfelsőbb tanács munkáját az országok államfői alkotják: Serzs Szargszjan, Alexander Lukasenko, Nurszultán Nazarbajev és Vlagyimir Putyin.

  • Eurázsiai Kormányközi Gazdasági Tanács (Eurasian Intergovernmental Economic Council)

A kormányközi tanács munkáját az államok kormányfői látják el: Hovik Abrahamian, Andrej Kobjakov, Karim Maszimov és Dmitrij Medvegyev.

  • Eurázsiai Gazdasági Bizottság ( Eurasian Economic Commission)

A bizottság az unió állandó szerve, amely kollektív döntések alapján hozza határozatait. Tagjait a tanácsi bizottság és a bizottsági testület (Board of the Eurasian Economic Commission) jelöli ki. A bizottság elsődleges funkciőja, hogy elősegítse az unió fejlődését, s a gazdasági integrációt szolgáló célokat határozzon meg.. A bizottság tagjait 12 személy alkotja (Kirgizisztán végleges csatlakozásával ez valószínűleg 15 főre fog emelkedni), amely azt jelenti, hogy minden egyes tagállam 3 taggal képviselheti magát. A 12 tag közül pedig egy személyt a Bizottsági Testület Elnökévé is választanak (Chairman of the Board of the Commission). A bizottság tagjait a Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács államfői választják meg 4 évre.

  • Eurázsiai Gazdasági Unió Bírósága (Court of the Eurasian Economic Union)

A Bíróság természetesen az Eurázsiai Unió rendeltetésszerinti jogi feladatait látja el.

Ha jól megnézzük, az unió már nevében és szervezeti felépítésében is nagymértékben hasonlít az Európai Unióra. Ebben a tekintetben talán a parlament hiánya tűnhet fel, amely másolata még névlegesen sem szerepel az Európai Gazdasági Unió intézményei között. Egyes szerzők szerint azonban a tagállamok közötti megfelelő mértékű gazdasági harmonizáció és a valódi közös piac csak hosszú távú folyamat eredményeként alakulhat ki. A pénzügyi szektor törvényi harmonizációja előreláthatólag 2025-re fog megvalósulni, míg egy közös energiatérség körülbelül 2019-re, a közös földgáz-és kőolaj kereskedelem azonban szintén 2025-re várható.

Mindennek ellenére a Bizottság feladata, hogy az együttműködést és az eredményességet fenntartsák. A nemzetközi kooperációért felelős intézmény, egy kiemelkedő része a szervezetnek és elsődleges prioritásának tekinti Európával, valamint a csendes-óceáni államokkal való kapcsolatok mélyítését.

Az Eurázsiai Gazdaság Unió és Vietnám között május 29-én aláírt szabadkereskedelmi egyezménynek köszönhetően már meg is mutatkoztak a csendes-óceáni térsgében való terjeszkedés első jelei. A szerződést Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Nguyen Tan Dung vietnámi miniszterelnök látta el kézjegyével, akik elmondásuk szerint az egyezménytől a bilaterális kapcsolatok fejlődését várják el. A vietnámi miniszterelnök a szerződéskötés lehetőségét érdekes módon elsősorban Oroszországnak, az Eurázsiai Gazdasági Unió több tagjának pedig csak mellékesen köszönte meg, amely ismételten rávilágít a szervezeten belüli orosz befolyás erősségére. Az EaEU életében egyébként ez volt az első nemzetközi dokumentum, amelyet nem egy poszt-szovjet tagköztársasággalkötött. Dmitrij Medvegyev 2015. június elsején úgy nyilatkozott, hogy – a Vietnámmal aláírt egyezményhez hasonlóan – további kapcsolatok kialakítására törekszik az ázsiai régióban, hiszen véleménye szerint ez a bilaterális szerződés egy fontos kaput nyitott meg a többi térségbeli országgal való kapcsolatteremtés megvalósulásához. Mindemellett, pedig a térség legjelentősebb gazdasági hatalmával, Kínával is megkezdődtek a az egyeztetések egy gazdasági és kereskedelmi együttműködés létrehozásáról. Mindez nem véletlen, hiszen Kína szerepe egyre jelentősebb, és az unióval együtt szintén egy szabadkereskedelmi övezet létrehozására törekednek, az oda vezető út első lépését pedig az együttműködési doukmentum aláírása jelentheti.

A célok elérése érdekében azonban nemcsak Ázsiával, hanem az Európai Unióval is számolni kell. A szervezet megalakulását követően, január másodikán már az EU figyelmét is felhívták az EaEU megalakulására. Oroszország EU-s nagykövete, Vlagyimir Csizov – kissé elterelve a figyelmet az ukrán válságról – kiemelte, hogy az EaEu egy komoly lehetőségekkel rendelkező gazdasági térség, amely az Amerikai Egyesült Államoknál jelentősebb mezőgazdasági termékekkel rendelkezik.  Egyes elemzők azonban továbbra is úgy gondolják, hogy ez az eurázsiai tömörülés elsősorban Oroszország nagyhatalmi törekvésit reprezentálja.

A szervezet fejlődése azonban nem stagnál, mivel a következő célkitűzése az országoknak, hogy egy közös valutát vezessenek be az unión belül, amely a további integráció egyik fontos pontja lehet. Ez a terv először március 20-án Vlagyimir Putyin egyik nyilatkozatában jelent meg, majd pedig május 29-én Dmitrij Medvegyev, a Vietnámmal megkötött szerződés aláírásának a napján is kiemelte egy pénzügyi unió létrehozását.

A szervezet létrejötte jelentős kezdeményezésnek számít, azonban az Eurázsiai Gazdasági Unió jövőjével kapcsolatos latolgatásokra még várni kell néhány évet, és majd csak ezt követően lehet egyes államokkal kapcsolatos pozitívumokat illetve negatívumokat kifejteni.