Főoldal Cikkek Az al-Shabaab és Kenya: a terrorizmus és a kenyai-szomáliai történeti kapcsolatok viszonyrendszere

Az al-Shabaab és Kenya: a terrorizmus és a kenyai-szomáliai történeti kapcsolatok viszonyrendszere

Írta
1854
0
Megosztás

A 2015. április 2-án lezajlott garissai terrortámadás – még ha az ISIS folyamatos médaioffenzívája vagy pár héttel korábban történt Germanwings-mészárlás némileg háttérbe is szorította a világsajtóban – ismét a biztonságpolitikai érdeklődés középpontjába állította a globális és regionális dimenzióban is értelmezhető biztonsági problémákat Afrika szarvának térségében. A nemzetközi diplomáciai érdeklődésnek feltehetően legkevésbé a kenyai kormány örül, legalábbis amennyiben az európai országok konzuli szolgálatai által kiadott figyelmeztetések hamar megroppanthatják a kenyai gazdaságban kiemelt fontosságú turisztikai szektort. Nem véletlen, hogy Nairobi minden lehetőséget megragad az ország imázsának biztosítására, kihasználva például a nemrég lejárt kenyai-brit védelmi megállapodás újratárgyalását is elégedetlenségének érzékeltetésére. Mindez azonban nem feledteti a tényt, hogy láthatóan továbbra is számolni lehet militáns akciókkal Kenya egyes területein.

Ezek a fegyveres akciók válaszként szolgálnak Kenya 2011 októberében megindított katonai akciójára, melynek keretében a kenyai szárazföldi erők egy offenzíva keretében próbáltak meg pufferzónát kialakítani a kenyai-szomáliai határtól északra. A kenyai kapacitásokat és a politikai helyzetet rosszul felmért akció ugyan katonailag hamar kifulladt, de a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználó diplomáciai manőverek által szerzett nyugati támogatás és az Afrikai Unió égisze alá történő bevonás mégis jelentősen hozzájárult többek között a kiemelt fontosságú Kismayo bevételéhez, így bizonyos tekintetben sikernek is elkönyvelhető. Az al-Shabaab és szövetségesei által ellenőrzött területek elleni akció azonban paradox módon csak hozzájárulni tudott azokhoz a kenyai bel- és külpolitikai fenyegetésekhez, amelyek miatt egyáltalán sor került a hadműveletekre. Az eset így kísértetiesen hasonlít Etiópia 2006-os kísérletére, amely ugyan sikeresen teljesítette katonai-politikai célját, az Iszlám Bíróságok Uniója területi kontrolljának szétzúzását, de egyben radikalizálta és megerősítette az addig meglehetősen marginális ifjúsági szárnyként működő al-Shabaabot.

Habár a 2000-es évekre a kapcsolat már szinte közmondásszerű, Szomália csak az 1990-es években vált a bukott államiság kötelezően felhozott példájává a nemzetközi kapcsolatok diszciplínájában. Az utóbbi évtizedeknek köszönhetően kevésbé van jelen a nemzetközi köztudatban, hogy a hidegháború alatt Szomália többször is katonai erővel állt ki a szomáli nyelvű népesség egészét egyesítő – Szomália zászlajának ötágú csillagában is szimbolikusan megjelenő – Nagy-Szomália megvalósítása mellett. Habár a Kenyával kialakuló konfliktusban nem került sor olyan szintű konvencionális inváziós kísérletre, mint az ogadeni háború, az 1960-as években a Kenya északi, északnyugati részén élő szomálik és a központi kormányzat között lezajlott ún Shifta-háború a mai napig érezhető sebeket hagyott a társadalmi és politikai viszonyrendszerben. Nem meglepő tehát, hogy az ebben a korszakban megjelent kenyai-etiópiai érdekközösség és változó intenzitású politikai együttműködés továbbra is megvan: habár a szomáliai instabilitás komoly kockázatot hordoz, a nemzetközi elismertséggel nem bíró szomáliföldi vagy jubaföldi kormányok támogatása legalább annyira szól egy erős irredenta szomáli állam megakadályozásáról, mint egy biztonsági puffer létrehozásáról. Az érdekközösség természetesen meglehetősen relatív, hiszen a Kismayo elfoglalása után a helyi vezetésről kialakult elképzelések ütközése is mutatta, hogy a két szomszédos állam konkrét helyi tervei nem minden esetben kompatibilisek.

Tágabb perspektívában szemlélve Kenya komoly haszonélvezője lett az amerikai nagystratégia Irak és Afganisztán tapasztalatai alapján végrehajtott azon fordulatának, amely a terrorizmus elleni háborúban elsősorban a helyi erők képességeinek növelésével és támogatásával kívánja elkerülni az újabb nagymértékű véráldozatot. Az al-Shabaab elleni „könnyű lábnyomú” akciót az egyetemi támadás előtt maga Barack Obama emelte ki. A Szomáliában és Kelet-Afrikában is érdekelt EU szintén készen áll politikai és anyagi támogatást nyújtani a menekültkérdéssel és az iszlám terrorizmussal kapcsolatban élénkülő tagállami diskurzusok nyomására. A Szomália és Kenya közötti átjárhatóságot korlátozó fal elképzelése azonban – tekintve, hogy az ilyen fizikai elválasztásnak csak megfelelő emberi és technikai, illetve ezt támogató anyagi erőforrásokkal van egyáltalán bármilyen esélye – jól mutatja, hogy Kenya számára egyre komolyabb biztonsági, és ezzel együtt gazdasági-politikai probléma az al-Shabaab jelenléte. A megoldás pedig még a John Kerry amerikai külügyminiszter legutóbbi kelet-afrikai útján bejelentett, a kenyai terrorizmus kezelésére puha eszközöket is támogató 100 millió dolláros összeg ellenére is kétséges. A 2014 végén elfogadott kenyai terrorizmusellenes törvényt emberi jogi szervezetek és államok is erőteljes kritikával illették, és a határozott fellépésnek nem csupán az egyéni emberi jogok csorbulása, de akár az etnikai identitások megerősítése és az azok közötti konfliktus fellángolása is könnyen lehetséges következménye lehet.

A Kenyában élő – akár állampolgár, akár menekült – szomáli nemzetiségűek körében terjedő elégedetlenség pedig éppen olyan kontraproduktív lehet, mint az al-Shabaab támadáshullámát elindító 2011-es offenzíva. Nem véletlen, hogy az évtizedes szolgálat után nairobi állomáshelyét 2015 áprilisában az otthoni politikáért feladó Mohamed Ali Nur szomáliai nagykövet búcsúbeszédében az elvártan hálás hangnemű diplomáciai köszönetnyilvánítás mellett kifejezetten hangsúlyozta a kenyai hatóságok felelősségét, hogy a terrorista cselekmények megakadályozása során nem szabad egyes nemzetiségeket megbélyegezni vagy marginalizálni. Habár a téma csak diplomáciai nyelvbe csomagolva került elő, már maga a problémafelvetés is ismerős lehet a nemzetpolitikai diskurzusok szomszédos államokban megjelenő recepcióját legalább felületesen biztosan ismerő magyar olvasók számára. Az ilyen nyilatkozatok természetesen önmagukban nem feszegetik a kisebbségek és állami szuverenitás kényes kérdéseit, és semmiképpen nem tekintendőek egy egyébként is realitás nélküli irredenta keretbe tartozónak. Mindazonáltal érdekes jelzés lehet arról, hogy egy hosszabb távon saját területét ellenőrizni képes Mogadishu és Nairobi között újra megjelenhetnek az 1990-es évek előtti feszültségek. Mindenképpen intő jel, hogy hosszas vita után a kenyai kompromisszumos javaslatokat elutasító Mogadishu 2014 végén keresetet nyújtott be Kenya ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon a két ország közötti tengeri határok kijelöléséről is. Az évtizedek óta zajló vita nem elsősorban a szomáli felségvizeken a nemzetközi fellépés hatására megfogyatkozó kalózok miatt érdekes. Sokkal fontosabb a hasonló viták esetében mindig felmerülő dimenzió a nyersanyagkészletek feletti ellenőrzéséről, de a parti olajmezők mellett egy sikeres szomáli kereset a kenyai hadikikötők miatt akár az amerikai csapatok térségbeli jelenlétét is érintheti. Az Afrikai Unió offenzívái és a nemzetközi támogatás eredményeként erősödő, de önálló erőkifejtésre változatlanul képtelen szomáliai kormányzat számára ezenkívül természetesen komoly problémát okoznak a környező államok pufferzónákat kialakító kísérletei is, ezek kapcsán már tapasztalhattunk színfalak mögötti diplomáciai csörtéket az elmúlt években.

Kenya számára tehát olyan egyensúlyt kell találni, amely egyszerre biztosítja Szomália belső stabilitásával a menekültprobléma enyhülését, azonban nem veszélyezteti komolyan a szomáli összeomlás Kenya számára jelentette összes gazdasági és politikai előnyét. Utóbbi talán megoldható, hiszen Szomália történetileg fontos kikötői a közeljövőben egész biztosan nem nyerik vissza interregionális jelentőségüket, míg Kenya az Indiai-óceánnal kapcsolatos kínai logisztikai tervek térképein is az elsőnek feltűnő afrikai partner.

2001. szeptember 11. óta a terrorizmus elleni háború metanarratívája számos állam számára biztosított kényelmes lehetőséget saját geopolitikai érdekeinek érvényesítésére. Ez természetesen business as usual a nemzetközi kapcsolatok világában. Ugyanakkor nem árt azt sem elfelejteni, hogy még egyazon szövetségen belül is eltérő politikai érdekek és célok motiválnak egyes államokat egy közös fellépés esetében is. Afrika szarva és Kelet-Afrika térsége történeti konfliktusainak ismerete pedig mindenképpen egy szükséges extra dimenziót nyújt annak megértéséhez, hogy a regionális aktorok hogyan egyensúlyoznak a jelenlegi és potenciális fenyegetésekre eltérő hatásossággal alkalmazott megoldási tervek között.