Orosz erők Szíriába történő telepítése, új szövetségek a Közel-Keleten és az ENSZ Közgyűlésen tapasztalt hatalmi játszmák tették mozgalmassá az elmúlt napokat a szíriai válság megoldásában érdekelt nemzetközi szereplők számára. Van-e esély a válságkezelésben tapasztalt bipoláris modell meghaladására, és mi áll az orosz katonai aktivitás hátterében? Rövid beszámoló az elmúlt hét eseményeiről.

A közelmúltban Moszkva mintegy 2000 fős katonai kontingenst küldött Szíriába az Aszad-rezsim támogatása érdekében, többek között katonai repülőgépekkel és légvédelmi fegyverrendszerekkel kiegészítve. Az amerikai és izraeli műhold-megfigyelés tanúsága alapján azonban a most felállított latakiai mellett két további szíriai légibázis áll előkészítés alatt orosz csapatok befogadására.

Putyin – bár egyéb tekintetben nincs meg az összhang – az ISIS és Szíria kapcsán nagyon is osztja a Nyugat félelmét, és erre hivatkozva nyújt katonai segítséget az Aszad-kormányzatnak, különös tekintettel a szír tengerpartra, ahol Moszkva haditengerészeti bázissal rendelkezik.

A nagyszabású orosz felvonulás a polgárháború és az ISIS sújtotta régióban azonban sem a válságban érintett hatalmakat, sem a nemzetközi elemzőket nem hagyta hidegen. Úgy tűnik, hogy a szereplőket egyazon kérdés foglalkoztatja: mi volt Putyin terve az orosz alakulatok Szíriába történő telepítésével és mi lesz a következő lépés?

Izraeli-orosz egyeztetések

Izrael – mely korábban már hajtott végre légitámadást arab szomszédja ellen, hogy megakadályozza egy feltételezett fegyverügylet lebonyolítását Aszad és szövetségese, a libanoni Hezbollah között – nem alaptalanul aggódik a csúcstechnológiás orosz haditechnikai eszközök a Hezbollah arzenáljába történő átszivárgása miatt. Ugyanakkor az a tény, hogy Moszkva hosszas (immár ötödik éve tartó) támogatása az Aszad-rezsimnek kvázi-szövetséget kovácsolhat Oroszország, a szíriai diktátor másik támogatója, Irán, valamint utóbbi pártfogoltja, a Hezbollah között, kétségtelenül elégséges indokot szolgáltatott Netanjáhú, izraeli kormányfő számára egy moszkvai látogatásra.

A hétfői találkozó eredményesnek bizonyult, a felek megállapodtak a szíriai katonai akciók koordinálásában, hogy megakadályozzák a fegyverek Hezbollah-hoz történő átszivárgását. Putyin és Netanjáhú egybehangzó nyilatkozatai az “IDF (izraeli védelmi erők) és a szíriai orosz erők közti félreértések elkerülése érdekében” kidolgozott “mechanizmusról” számoltak be, melyet a felek nem kívántak részletezni.

Megalkudni Szíriával?

Talán az egyetlen, amiben minden, a konfliktusban résztvevő fél egyetért, hogy az elsődleges, közös cél a háború minél előbbi lezárása és az Iszlám Állam lefegyverzése volna – ennek mikéntjére viszont még nem született mindenki számára elfogadható válasz.

A hétfői ENSZ Közgyűlésen elhangzottak ezzel szemben csak az érdekelt felek közötti újabb ellentétekre világítottak rá. A nyugati hatalmak – az Egyesült Államok és Franciaország – kitartottak azon álláspontjuk mellett, hogy Aszadnak mennie kell, Moszkva szerint azonban “hatalmas hiba lenne” nem együttműködni a fennálló kormányzattal az ISIS harcosainak legyőzésében.

Az eltérő álláspontok ellenére Barack Obama beszédében a kompromisszum szükségességéről beszélt. “Az Egyesült Államok” ennek érdekében “kész együttműködni bármely nemzettel, beleértve Oroszországot és Iránt” – fogalmazott az amerikai elnök.

Az ENSZ Közgyűlésébe egy évtized után visszatérő Putyin pedig egy “széles terrorellenes koalíció” létrehozásának szükségéről beszélt, melyet a II. világháborús antifasiszta koalícióhoz hasonlított. Az orosz elnök továbbá egy New York-i látogatást is kilátásba helyezett – ez a találkozó tehát kétségtelenül egy olyan eredmény, melynek magvalósulása kizárólag az ukrán válság kapcsán nagyon valószínűtlen lett volna.

Katonai szerencsejáték vagy diplomácia? – az orosz katonai beavatkozás mögötti okok

Putyinra nem jellemző, hogy visszariadna a katonai erő, vagy az azzal való fenyegetés használatától általánosabb diplomáciai céljainak elérése érdekében. Jelen helyzetben pedig azzal, hogy Oroszország kockázatot vállalt haditechnikai eszközeinek latakiai légibázisra történő telepítésével, gyakorlatilag új fejezetet nyitott a szíriai válságkezelésben. A kérdés csak az indíték és az, hogy mi lesz a következő lépés?

Oroszország egyrészt valós aggodalommal kíséri az iszlám fundamentalizmus terjedését, tekintve, hogy az a saját határaihoz mind közelebb történik. Az ISIS legyőzése továbbá hagyományos szíriai stratégiai érdekeit is szolgálná. Miközben Putyin szerint a nyugati diplomácia “önös érdekei és naivitása” a válságkezelésében nem célravezetők (amivel sajnos egyet kell érteni), Moszkva elszánta magát az eddigi legnagyobb szabású megoldási kísérlet meglépésére.

Azzal, hogy a Kreml kész volt (nem csekély) katonai erővel nyomatékosítani diplomáciai álláspontját, nemcsak különvéleményének adott súlyt, de saját térségbeli különleges pozíciójára is rávilágított. Mindezzel bebetonozta nélkülözhetetlen pozícióját a térségben, továbbá olyan alternatív megoldást kínál a háború lezárására, amire eddig a nyugati hatalmak részéről nem volt példa.

Az Egyesült Államok – mely a szíriai konfliktusban eredetileg az Aszad-rezsim ellen harcoló mérsékeltnek minősített fegyveres csoportokat támogatta – úgy tűnik kénytelen lesz további “békéltető/egyeztető” tárgyalásokat folytatni Oroszországgal. Bár John Kerry, amerikai külügyminiszter kommentárja szerint az orosz levegő-levegő illetve föld-levegő rakéták telepítése “komoly kérdéseket vet fel”; (tekintve, hogy a terrorszervezet nem rendelkezik olyan repülőeszközökkel, amelyek megsemmisítéséhez szükség lenne ezekhez hasonló fegyverekre), ugyanakkor Washington számára is prioritás az ISIS elleni hatékony fellépés.

Amennyiben tehát azt vesszük alapul, hogy Putyin nem volt hajlandó megalkudni Aszad szerepét illetően – sőt, gyakorlatilag folyamatosan növeli támogatása mértékét – ellenben több NATO-tagország retorikája enyhült (a nyugati vezetők egy része egyre óvatosabban fogalmaz a rezsim középtávú jövőjével kapcsolatban) úgy tűnik, Putyin kockázatvállalása kifejezett sikernek bizonyult.

[quote_box_center]

A szíriai polgárháború – nemzetközi reakciók

A szíriai krízis, mely a kezdeti felkeléssorozatból polgárháborúvá terebélyesedett, a mindkét fél részéről elkövetett háborús bűnök és az Aszad-kormányzat vegyi fegyvereinek bevetése miatt regionális humanitárius válságot idézett elő, melyet a káoszt kihasználva kalifátust kikiáltó, magát Iszlám Államnak nevező dzsihádista szervezet hatalomra emelkedése tovább súlyosbít. A válság a kezdetétől, 2011 márciusától a mai napig több mint 200 000 életet követelt és 11 millió főt késztetett otthona elhagyására. A menekültek egy részének tömeges Európába áramlásának, illetve az iszlám fundamentalizmus átszivárgásának veszélye még inkább sürgetővé teszi a helyzet gyors kezelését.

Mind regionális hatalmak, mind nemzetközi szereplők érintettek a konfliktusban: Irán és Oroszország, valamint a libanoni Hezbollah mozgalom az alavita kormányzatot támogatja; míg Törökország, Szaúd-Arábia és Katar, valamint a nyugati hatalmak (elsősorban az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Franciaország) a szunnita többségű ellenzék mögött foglalt állást.

Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár szerint Oroszország, az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Törökország és Irán együttes fellépése a válság hatékony kezelésének elengedhetetlen feltétele, Moszkva pedig ugyanezen államokat és Egyiptomot javasolta a nemzetközi összekötő csoport felállításához. Mindazonáltal eddig a nemzetközi koalíció elérése igen távolinak látszott, sőt,  az ellenzék, valamint a kormányzat mögött álló nagyhatalmak proxy háborúját is csak az Iszlám Állam jelentette mindent felülíró fenyegetés állíthatja meg.

[/quote_box_center]

(Szerkesztette: Agócs Endre)

A cikkek nem feltétlenül tükrözik a biztonsagpolitika.hu szerkesztőségének álláspontját, azok minden esetben a szerző saját véleményének számítanak.

Ez a cikk a FIGYELO.HU “Globálfalu” rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.