A Maliban évtizedek óta zajló konfliktus lezárulni látszik. A legfrissebb békeszerződés megkötéséig hosszú és rögös út vezetett el, de tekinthetjük-e a most elért eredményt az ötven éve folyó harcok befejezésének?  A cikk erre a kérdésre keresi a választ.

A nyugat-afrikai ország 1960-as függetlenné válása óta folyamatosak a harcok az északi országrészen élő berber tuareg lakosság és a déli részen élő fekete-afrikai lakosság között. A népcsoportok közötti feszültség a francia gyarmatosítás időszaka alatt alakult ki, és annak megszűnése után a független Mali is folytatta a tuaregek elleni kirekesztő politikát. Az északi országrészben semmilyen fejlesztés nem történt, és a folyósított nemzetközi segélyeknek is csak töredéke jutott el a jelentősen elmaradott területekre. A tuaregek az elnyomó politikára szecessziós törekvésekkel reagáltak, egy önálló állam, Azawad[1] létrehozásában látták a megoldást. Az ennek elérése érdekében indított felkeléseket azonban a bamakói kormány leverte, és hiába foglalták a békeszerződésekbe az északi régió fejlesztésének ígéretét, az minduntalan elmaradt. A legutóbbi felkelés kirobbanása is főként a korábban megkötött öt békeszerződés be nem tartásának tudható be.

A 2012 januárjában megkezdődött harcok sem keltették fel a nemzetközi közösség figyelmét egészen addig, amíg a 2012. március 22-én, katonai puccsal történő kormányváltás után, a felkelésre rákapcsolódott iszlamista csoportok áprilisban át nem vették a harcok irányítását. Az EU és az ENSZ is csak ekkor kezdett foglalkozni a Maliban zajló eseményekkel, és nemzetközi beavatkozást ez esetben szintén a volt gyarmattartó, Franciaország húzta maga után az országba. 2013. január 11-én indult el az Operation Serval, majd áprilisban megkezdte működését az EUTM Mali, és július 1-jén az ENSZ is megindította misszióját az országban.

Az Operation Serval kezdetben gyorsan ért el sikereket az északi országrészben, de 2014-ben már egy elhúzódó gerillaháború látszott kialakulni Mali északi területein. Ennek megfelelően megkezdődött a francia beavatkozás átalakítása, de emellett a nemzetközi szervezetek segítségével a béketárgyalások is megkezdődtek a mali kormány és a felkelők között.

A kormány és a felkelők között azonban nem a 2014-ben megkezdődött tárgyalássorozat volt az első, hiszen 2012 decemberében Dioncounda Traore burkina fasói közvetítők segítségével tárgyalóasztalhoz ültette az MNLA-t (Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom) és az Ansar Dine-t. Ekkor még csak abban volt egyetértés a három tárgyaló fél között, hogy véget kell vetni az ellenségeskedésnek. Az MNLA autonómiát akart a tuaregek részére, az Ansar Dine azonban nagymértékű bizalmatlansággal tekintett a bamakói kormány kezdeményezésére. A burkina fasói tárgyalások egy tűzszünet megkötéséhez voltak elegendőek. A 2013 januárjában bekövetkezett események, és a nemzetközi katonai erők megérkezése azonban véget vetett a kormány és az MNLA közötti együttműködésnek, és újrakezdődött az ellenségeskedés.

2013 januárjában Franciaország felszólította a nyugat-afrikai országot a helyzet tárgyalóasztal melletti megoldására. 2013 júniusára meg is született egy megállapodás a felek között Ouagadougouban, amely lehetővé tette a júliusi választásokat, valamint azt, hogy a kormányerők 18 hónap után visszatérjenek Kidal régióba. Ezt a megállapodást azonban az MNLA, a HCUA (Azawad Egység Legfelsőbb Tanácsa) és az MAA (Azawadi Arab Mozgalom) szeptemberben felfüggesztette, majd egymással egyetértésben elhalasztotta a tárgyalások folytatását a Mali kormánnyal, elsősorban a Burkina Fasóban megkötött egyezmény végrehajtásának nehézségeire hivatkozva.

Ezt követően 2014 májusáig semmilyen további előrelépés nem történt a mali helyzet megoldására. Május 23-án azonban a felek egy újabb tűzszüneti megállapodást írtak alá, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy június elején Algériában tárgyalóasztal mellé ültesse a bamakói kormányt és a tuareg szervezeteket. Június 9-én a három nagy északi csoportosulás aláírta az Algíri Nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy további akcióikat a mali kormánnyal kötött megállapodással összhangban kivitelezik. Június 14-én továbbá sor került egy Mali területi integritását elfogadó nyilatkozat aláírására, melyet az MAA három szervezete fogadott el.

Az algíri béketárgyalás első fázisa csak ez után, 2014. július 14-én, egy bizalomerősítést célzó, kölcsönös túszcsere után indult meg, és július 24-ig tartott. A bamakói kormány a három legnagyobb felkelő csoporttal, vagyis az MNLA-val, a HCUA-val és az MAA-val ült tárgyalóasztalhoz. Már ekkor látszott, hogy a békeszerződés aláírásáig hosszú és rögös út fog vezetni, hiszen a tuareg csoportok között sem volt teljes az összhang, nem volt egységes követelés. A tárgyalások első fázisának célkitűzése a főbb programpontok megállapítása volt, valamint egy nyilatkozat az ellenségeskedések megszüntetéséről, melyeket végül sikerült is elérni.

A szeptember elsején kezdődő második fázisban már  politikai, biztonsági, fejlesztési, jogi valamint a megbékélést célzó kérdések voltak napirenden, az MNLA azonban nem sokkal tárgyalások megkezdése után kivonult. A szeptember 24-én lezárult szakasz eredményei így következők voltak: a területi integritás alapelveiben, az állam világi és központosított természetében, a különféle jogkörök regionális entetiáskonak történő átadása és a kulturális sokféleség elismerésében való megegyezés. Jelentős véleménykülönbség maradt azonban az intézményi hátteret illetően. Az október 18-án megkezdődött tárgyalási szakasz a Mali béke és megbékélés elemei című dokumentum miniszteri szintű elfogadását tűzte ki célul, majd ennek a többi fél elé tárása 20-án került sor. Október 24-én a tárgyaló felek elhagyták Algírt, hogy annak elemeiről a küldő szervezettel konzultálhassanak. Az algíri béketárgyalások negyedik szakasza az októberben a tárgyaló felek elé tárt dokumentum pontosítását és véglegesítését tűzte ki célul. A november 20-27 között folyó tárgyalások után újabb konzultáció következett, és 2015 januárjában már a résztvevő szervezetek vezetői gyűlhettek össze. A 2015 év elején megkezdődött ötödik tárgyalási szakaszban a felek a legproblémásabb kérdésekben próbáltak megegyezni. Ezek az északi országrész identitásának, egyfajta limitált autonómia és jogkörének kérdései voltak.

2015 februárjában az ENSZ már abban reménykedett, hogy az algíri béketárgyalások az utolsó fázishoz érkeztek, de a március elsején a mali kormány által aláírt előzetes békeszerződést a tuareg csoportok nem fogadták el arra hivatkozva, hogy nem oldja meg a kialakult konfliktus gyökereit, és több időt kértek a konzultációra. A mali kormány április eleji bejelentését azonban, miszerint a tuareg csoportok késznek mutatkoznak az előzetes békedokumentum aláírására, cáfolták. Ennek következtében április közepén a tárgyalásokon résztvevő nemzetközi mediátorok fokozták a nyomást az északi felkelőkön, és az ENSZ által közvetített békeszerződés aláírásának legkésőbbi határidejének 2015. május 15-ét határozták meg. Május 14-én a felkelő csoportok aláírtak egy előzetes békeszerződést, de a véglegesítés előtt még több garanciát szeretnének. Az előzetes egyezmény aláírása egy nagy lépés a végleges békeszerződés létrejötte felé, de a nemzetközi szervezetek kételkednek a megvalósulásban.

A Maliban eddig megkötött összes békeszerződés ellenére folyamatosak a harcok, és bár a lakosság szerint az, hogy a tuareg csoportokat le tudták ültetni a tárgyalóasztalhoz optimizmusra ad okot, de figyelembe kell venni azoknak a radikális iszlamista csoportoknak az országban való jelenlétét is, amelyeket el sem hívtak az algíri tárgyalásokra. A már aláírt előzetes szerződés valóban nagy lépés a végleges szerződés aláírása felé, de annak betartása erős kétségeket vet fel. A tárgyalások megkezdése óta is folyamatosak az összecsapások a tuareg csoportok és a kormányerők között, és a felkelők a térségben tartózkodó ENSZ katonákat is támadják. Az idő múlásával a felkelő csoportok is tovább aprózódnak, és már nem csak három tuareg szervezet küzd az Azawadért, annak autonómiájáért, vagy teljes függetlenségéért. A minden csoporttal való külön békeszerződés megkötése azonban nagyon hosszú folyamat lenn. Ebből fakadóan a mali békefolyamat legfontosabb kérdései a következők lesznek: Vajon sikerül-e belátható időn belül véglegesíteni a mali kormány és a tuaregek közötti békeszerződést? Ez valóban békét hoz majd a nyugat-afrikai országba?

[1] Az Azawadi Köztársaság a tuareg elképzelések szerint a teljes népcsoportot magába foglaló önálló állam. Területe Mali és Burkina Faso északi részéből, Niger észak-nyugati területeiből, Líbia dél-nyugati csücskéből és Algéria dél-keleti tartományaiból álló, közel 2 millió km2.