Törökország két választás között – az AKP küzdelme a hatalom megtartásáért

Törökország két választás között – az AKP küzdelme a hatalom megtartásáért

2045
0
Megosztás
Forrás: www.gmfus.org, a letöltés dátuma: 2015.10.21.

Idén június 7-én országgyűlési választásokat rendeztek Törökországban. A választást, ahogy az várható volt, az immáron tizenhárom éve kormányon lévő Igazság és Felemelkedés Pártja (Adalet ve Kalkınma Partisi – AKP) nyerte a szavazatok 40,9 százalékának megszerzésével. Ez a győzelem azonban majdhogy nem vereséggel ért fel a párt számára. Az AKP-nak nemcsak fő céljához, az ország politikai berendezkedését prezidenciális rendszerré történő átalakításához szükséges számú parlamenti helyet nem sikerült megszereznie[1], de még arra sem kapott felhatalmazást a szavazóktól, hogy egymaga alakítson kormányt (az egyszerű többséghez 276 mandátumra van szükség). Ez ahhoz vezetett, hogy a párt, hatalomra kerülése óta először, koalíciós tárgyalásokra kényszerült. Ahmet Davutoğlu, az AKP vezetője, akit a köztársasági elnök az ellenzéki pártokkal történő egyeztetéssel megbízott, a baloldali Köztársasági Néppárttal (Cumhuriyet Halk Partisi – CHP) és a nemzeti radikális Nemzeti Cselekvés Pártjával (Milliyetçi Hareket Partisi – MHP) is leült a tárgyalóasztalhoz, megállapodásra azonban egyik párttal sem jutott. A harmadik parlamentbe bejutott ellenzéki párt, a kurd Népek Demokratikus Pártja (Halkların Demokratik Partisi – HDP) július folyamán még mutatott hajlandóságot az együttműködésre, ezt azonban az AKP egyértelműen elutasította. Mivel az ellenzéki pártok általi közös kormányalakításnak sem volt realitása, így nem maradt más, mint hogy a köztársasági elnök előrehozott választásokat írjon ki, melynek időpontja 2015. november 1-je lett.

Forrás: www.salom.com.tr, a letöltés dátuma: 2015.10.21.
Forrás: www.salom.com.tr, a letöltés dátuma: 2015.10.21

Bár mind a török, mind a külföldi sajtó hosszan latolgatta a különböző koalíciós lehetőségeket, és látszólag az érintett pártok is komolyan vették a tárgyalásokat, nem minden ok nélkül feltételezhetjük, hogy színjáték volt az egész, az egyetlen valódi opció az újabb választások megrendezése. Erdoğan elnöknek ugyanis – aki a semlegességnek még csak a látszatát sem igyekezett megőrizni a választások idején – esze ágában sincs a hatalom – saját kezében történő – koncentrálására vonatkozó ambícióit feladni.

A minimális cél eléréséhez, vagyis hogy az AKP egyedül alakíthasson kormányt (az alkotmány módosításához szükséges arányú győzelemnek jelenleg úgy tűnik kevés a realitása) a választásokon elsősorban a MHP-től (a két párt között meglévő ideológiai hasonlóság miatt), kisebb mértékben pedig a HDP-től (annak nagyszámú, befolyásolható protestszavazója miatt) van lehetősége szavazókat elhódítania. Biztos győzelmet azonban az jelenthetne számára, ha a kurdok nem tudnák ismételten átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges 10%-os küszöböt.

Ebben a belpolitikai helyzetben következett be július 20-án az Iszlám Állam által elkövetett suruci merénylet[2], melyre válaszul a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkerên Kurdistanê – PKK) – azt állítva, hogy a rendőrség összejátszott a merényletet végrehajtó Iszlám Állammal – bosszúból megölt két török rendőrt Ceylanpınar városában. Ezt – más támadásokkal együtt – a török kormány a béketárgyalások felrúgásának tekintette. Ezt követően a biztonsági erők a fővárost és az ország több más nagyvárosát is érintő, napokig tartó, számos áldozattal járó terrorellenes műveletbe  kezdtek. A letartóztatások nem csak az Iszlám Állam Törökországban rejtőző tagjait, illetve a közelmúltban állami szervek elleni támadást végrehajtó szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadító Párt/Front (Devrimci Halk Kurtuluş Partisi-Cephesi – DHKP-C), de – jelentős mértékben – a PKK tagjait is érintették. Mindezzel párhuzamosan Ankara tevőlegesen is csatlakozott az Iszlám Állam elleni koalícióhoz, mely – elsősorban – légicsapásokkal igyekszik gyengíteni a terrorállam pozícióit. A török hadsereg által indított támadások jelentős része azonban nem az Iszlám Állam, hanem a törökök által szintén terrorszervezetnek tartott PKK állásai ellen irányult.

Az AKP a fenti események okozta bizonytalanságot kihasználva próbálja maga javára fordítani az eseményeket, összefogásra szólít, s azt vizionálja, hogy egy esetleges koalíciós kormánnyal a helyzet csak tovább romlana, az egyetlen lehetséges megoldás tehát, ha a hatalmat egyetlen politikai erő kezébe adják, ez pedig természetesen nem más, mint az eddigi kormánypárt, az AKP.

Török katonák járőröznek Forrás: www.spiegel.de, a letöltés dátuma: 2015.10.21.
Török katonák járőröznek Forrás: www.spiegel.de, a letöltés dátuma: 2015.10.21.

Beindult egyúttal az AKP kommunikációs kampánya is, melyben kulcsszerepe van a túlsúlyban lévő állami médiának. A tömegkommunikációs eszközökben napi rendszerességgel számolnak be a PKK által elkövetett merényletekről, illetve a török biztonsági erők fellépéséről, felszítva ezzel a kurdellenes érzelmeket. Emellett sulykolni igyekeznek, hogy a HDP szoros kapcsolatban áll a PKK-val, és így őket is súlyos felelősség terheli a helyzet kialakulásáért. Mindemellett folyamatos kormányzati nyomás alatt tartják azon sajtóorgánumokat, melyek megkérdőjelezik a kormány intézkedéseinek helyességét.

A választás előtt minden politikai szereplő hangsúlyozta a tiszta választások fontosságát. Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy az ország déli, délkeleti, többségében kurdok lakta területein a biztonsági helyzetre való hivatkozással olyan intézkedéseket foganatosítottak, melyek megnehezíthetik a szavazók számára alkotmányos jogaik gyakorlását[3]. Ez különösen a kurdokat érintheti hátrányosan. Ezen felismerésnek (is) köszönhető, hogy a PKK az október 10-i ankarai merénylet után tűzszünetet ajánlott, jelezve ezzel, hogy rajtuk a szavazás nyugodt lebonyolítása nem fog múlni, a korlátozó intézkedések sem indokoltak tehát. A kormány ennek ellenére a tűzszünetet elutasította.

Közvetlenül a választások előtt elmondható, hogy a biztonsági helyzet instabil, a kormány igyekszik ezt határozott fellépéssel, hatékonyan kezelni, ennek (szavazatokban is megmutatkozó) eredményessége azonban legalábbis kétséges. Az sem az AKP malmára hajtja a vizet, hogy a korábban komoly növekedést produkáló török gazdaság megtorpant, és egyelőre nem is látszik, mikor kap ismét erőre. A kormány a külpolitika területén felemás eredményeket tud felmutatni. Szíriában a béke és a törökök türelmét egyre inkább próbára tevő menekült helyzet megoldása minden eddiginél távolabbinak tűnik, a helyzet az oroszok beavatkozásával ráadásul csak tovább bonyolódott. Sikeresnek ítélhető ugyanakkor az újra szorosabbá váló kapcsolat az Európai Unióval. Szavazatokat hozhat a választáson, hogy a törökök hosszú idő után úgy érezhetik, nem nekik van szükségük Európára, éppen fordítva, az EU-t sújtó menekült válság Ankara konstruktív hozzáállása nélkül nem rendezhető.

Az egyértelműnek tűnik, hogy Törökországnak régen volt ilyen szüksége stabil kormányra, mint most. A részben maga által tudatosan kreált, részben tőle független tényezők okozta helyzetben, (többek között az ellenzék megosztottsága miatt) az AKP tűnik az egyetlen erőnek, amely képes a helyzet stabilizálására és az ország válságból való kivezetésére, a hadsereg korábbi, hasonló esetekben „megszokott” közbeavatkozásának ma már kevés a valószínűsége. A választásokig, melyet minden valószínűség szerint ismét az AKP nyer majd, már csak napok vannak hátra. A közvélemény kutatások mindössze minimális népszerűség-növekedést mutatnak az AKP javára, nem tudni ráadásul, hogy az október 10-i ankarai öngyilkos merénylet milyen irányban befolyásolja az erőviszonyokat. Megjósolhatatlan tehát, hogy képes lesz-e az AKP egyedül kormányt alakítani, vagy a korábbiaknál is erősebb koalíciós kényszerbe kerül majd.

Jegyzetek:

[1] Ehhez legalább 367 parlamenti helyre lett volna szükségük, de Erdoğan 400 mandátum eléréséről beszélt. Ehhez képest valóban kevés a 258 hely.

[2] A délkelet-törökországi városban egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, megölve az Iszlám Állam elleni harcokban nagyrészt megsemmisült szíriai Kobani újjáépítésében segédkezni akaró Szocialista Ifjúsági Szövetség 32 tagját.

[3] A kevésbé biztonságosnak ítélt vidéki területeken például csökkentették a szavazóhelyek számát; így a szavazóknak gyakran távolabb fekvő, nagyobb városokba kell utazniuk, ami – a hosszú utazás miatt – jelentősen megnehezíti számukra szavazatuk leadását.