Főoldal Általános Háborús retorika: a „Rakétaember” a „Zavarodott Vénember”ellen

Háborús retorika: a „Rakétaember” a „Zavarodott Vénember”ellen

392
0
Megosztás
Kép forrása: https://trofire.com/2017/08/11/trump-vs-kim-jong-un-

Észak- Korea ellenségképéről:

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben Észak-Koreának sem áll érdekében a fegyveres konfliktus kirobbantása miért zsarolja a szomszédos államokat tömegpusztító fegyvereinek bevetésével és milyen megfontolásból közvetíti háborús retorikáját a nemzetközi közösség felé? A folyamatos fenyegetés és fenyegetettség érzetének fenntartása („az USA és szövetségesei el akarják pusztítani az országunkat” kommunikálása az állampolgárok felé) a kommunista rezsim stabil belső hatalmának záloga. Az állandó külső fenyegetettség koncepcióját beemelve az állam belső kommunikációs csatornáiba az úgy nevezett biztonságiasítás technikája. Ennek a hatalmi technikának célja, hogy (melyet kevésbé radikális kivitelezésben egyes közigazgatási szektorokban demokratikus államok is alkalmaznak. pl.: energiabiztonság kérdése) ebben az esetben az elnyomó politikai vezetés, például ellenségkép kialakításával tudja meggyőzni a társadalmat a probléma az állam és állampolgárai létét fenyegető mivoltáról. A kormányzati kommunikáció hatására megjelenik a társadalom részéről a rettegés, így az állami főhatalomtól várja majd a védelmet, a probléma megoldását. A politikai vezetés így végrehajthatja esetünkben a nemzeti vagyon GDP arányos 23%-ából nukleáris-és rakéta programját.*

Az állam létét fenyegető probléma elhárításának elsődlegességével a politikai vezetés igazolja radikális igazgatási lépéseit a társadalom felé, ezzel egyúttal megerősítve hatalmi rendszerének fennállását. Ki kell emelni azt a tényt, hogy Észak-Korea részéről a kormányzati hatás a társadalomra több egyszerű dezinformálásnál, a kommunista diktatúrákra jellemző politikai üldöztetés minden megnyilvánulása jelen van az államban.

Észak-Korea kapcsán tehát megfigyelhetjük az ellenségkép kialakításának eszközét a politikai vezetés retorikájában. Az Amerikai Egyesült Államokról és szövetségeseiről (Japán és Dél-Korea) élő ellenségkép két szempont szerint csoportosítható; kialakulása és közösségi ellenségkép típusa szerint. Eredetét tekintve a történelmi múltból táplálkozó ellenségképről beszélhetünk, amely fő alkotóeleme a külső, megszálló hatalomtól való katonai fenyegetettség érzete.

A 13.században a mongolok szállták meg és adóztatták majd a 14.századtól folyamatosan erősödő kínai befolyás eredményeképpen 1637-ben a Csing-dinasztia már névlegesen is függésben tartotta Koreát. 1910-ben a japán gyarmatosító törekvések áldozatává vált a félsziget. Gyarmati státuszából a szovjet hadsereg szabadította fel Korea északi részét, így 1945-ben bevezetésre került a szovjet típusú államrendszer. Az Észak-Koreai Ideiglenes Népi Bizottság élére Kim Ir Szen került, aki szovjet támogatással 1948-ban miniszterelnök, a Koreai Munkapárt elnöke, majd 1972-ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság első elnöke lett.

A koreai nép ellenségképének kialakulása tehát korábbi háborúk, konfliktusok tovább élő emléke, amely a jelenben az Amerikai Egyesült Államok magatartására is ráillik. 1948-as megalakulása óta, az USA-nak nagyhatalmi érdeke az akkor még Szovjetunió (mára Kína) támogatását élvező kommunista Észak- Korea felszámolása. Az 1950-1953-as koreai háborúban már fent állt a két fél között valós háborús konfliktus, (még ha közvetetten is). A fegyverszüneti megállapodást követően is fennmaradó ellenséges viszonyból és előítéletekből eredően jelent meg az USA-ról alkotott közösségi ellenségkép a politikai vezetésben. A közösségi ellenségkép így abszolút jellegű politikai ellenségképpé eszkalálódott, amely alapvetően a katonai és a morális típus jegyeit is magán viseli.

A társadalomban már meglévő félelem és előítélet tovább erősödött az 1950-es és 60-as évektől. Észak-Korea megkezdte a Scud szovjet gyártmányú technológiából kiindulva véghezvinni saját rakétaprogramját. Fejleszteni kezdték a Hwasong, Nodong, Taepodong 1 és 2 rendszereket. Emellett megindult az ország kezdetben békés nukleáris programja akkor még nemzetközi felügyelettel. A katonai ellenségkép tovább erősödött az amerikaiak ellen, amikor az USA beszüntette az 1994-es Keretegyezményben foglalt (Észak-Korea nukleáris tevékenységének ellenőrzéséről szólt) évenkénti 1 millió tonnás nehézolaj energiaszállítmányát, így Phenjan 2003-ban felmondta az Atomsorompó-szerződést. Minden eddigiél erősebb törekvésként jelent meg Phenjan részéről az ICMB és atomfegyver birtoklása, amely technológiák kifejlesztése Kim Dzsong-Un vezetése alatt valósultak meg a sikeres július 4-i és 28-i ICMB teszt során és a hatodik szeptember 3-i kísérleti atomrobbantással, minek eredményeképpen Észak-Korea atomhatalommá vált.

A katonai ellenségkép további erősödésének másik indoka; az USA Dél-Koreával és Japánnal közös hadgyakorlatai. Ebben a pártvezetés a kommunista ideológia szerinti közjó, politikai cél megvalósulásának katonai fenyegetését véli azonosítani. Tehát erre Phenjannak természetesen elrettentő politikával kell reagálnia és „katonai erejének kiegyenlítésére kell törekednie, hogy az USA részéről ne jöhessen szóba többé a katonai intervenció lehetősége”, mondta Kim Dzsong- Un, észak-koreai vezető a Koreai Központi Hírügynökségnek.

Dzsucse ideológia ütközése a nyugati értékrenddel:

A Koreai háborút követően indult meg az orosz és kínai kommunista ideológiai szakítás, melynek következtében a KNDK-ban is végbement a marxista-leninista elvek újradolgozása, amely illeszkedett a félsziget politikai helyzetéhez.

 A dzsucse („önerőnek” szokás fordítani*2) egy autokratikus politikai alapokon nyugvó ideológia, amelyet Kim Ir Szen, Észak-Korea első elnöke hirdetett meg 1955-ben. Ezen eszmerendszeren alapszik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államigazgatási rendszerének vezetéselmélete, amely a Kim család egyeduralmi kormányzásával teljesedett ki. A hivatalos ideológia egyúttal alátámasztja a KNDK 50-es és 60-as évekbeli külpolitikai céljait; mint az önálló, független külpolitika, haderő és hadi technológia (jelenleg ilyenek az önálló fejlesztésű rakétaprogramjai amelyek orosz, kínai, egyiptomi és iráni közreműködéssel indult meg) vagy az önellátó gazdaság megvalósítása a tervutasításos rendszerrel. Kiemelendő, hogy az orosz és kínai gazdasági-technológiai függéstől napjainkra sem sikerült elhatárolódnia az országnak, amely jelenleg a legnagyobb külpolitikai kihívást jelenti számára. A dzsucse egyúttal az állami igazgatás, belső politikai tisztogatásának ideológiai eszköze is lett pl.: az 50-es években a szoros kínai és szovjet elköteleződést támogatók és a Kim-ellenesek csoportja ellen.

Ebből következik, hogy a háborús retorika fenntartása Phenjan részéről egyfelől a politikai rendszeren belülre irányuló stabil hatalom megtartása miatt szükséges. Más szempontból viszont, tömegpusztító fegyvereinek bevetésével való folyamatos fenyegetés, a régió geopolitikai ellenérdekeltségeit kihasználva biztosítja a remetekirályság fennmaradását – hosszú távon pedig egy esetleges diplomáciai megegyezést, amelyben, mint egyenrangú fél vehet részt.

A dzsucse eszmerendszer alapjai négy fő aspektusa szerint:
  • A Koreai Munkás Párt forradalmi világnézetének alapja az önállóság megvalósítása az állam saját erejéből. Célja olyan nemzeti büszkeség és identitástudat inspirálása, mellyel a nemzeti eszme fő jellemzője a párt és a pártvezető iránti teljes elköteleződés és tisztelet legyen.
  • A nemzetek történelemformáló ereje jellemzi a modern kori történelem alakulását, nem az osztályharcok elmélete.
  • Megjelenik benne az antiglobalizmus filozófiájának átültetése a kommunista ideológiába. Ebben mutatkozik meg az USA morális és politikai típusú ellenségképpé válása.
  • Kim Ir Szen halálát követően megjelent szakrális tartalma is: Kim Ir Szen halhatatlan lélekként jelen van és őrködik az állam felett. Iránta vallásias tiszteletet tanúsít a társadalom. Mindez a Kim-család vezetőit övező személyi kultuszban is kiteljesedik.

Az ideológiai ellentét megjelenése a legutóbbi események példáján levezetve:

A dzsucse ideológia utolsó két aspektusa különösen érzékennyé teszi az észak-koreai nemzetközi kommunikációt az USA elnökének egyre harciasabb retorikájára a konfliktus rendezését illetőleg. Donald Trump szeptember 19-én a New York-i ENSZ székházban mondott beszédében egyértelműen megüzente Kim Dzsong-Un („little rocket man”) észak-korai vezetőnek, hogy amennyiben tovább fenyegeti térségbeli szövetségeseit nem marad más választása, mint Észak-Korea teljes megsemmisítése. Trump már korábban is beszélt arról, hogy az USA katonai haderejének „tüzét és dühét” rászabadítja Phenjanra, azonban az ENSZ általános vitájában kiemelte, hogy a nemzetközi szervezet konfliktus megelőző tevékenysége más tagállamok támogatásával karöltve képes békésen rendezni a helyzetet. Ennek ellenére a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, Ri Jong Ho, nyilatkozatában elmondta: az elhangzottakat hadüzenetként értékelték. Eközben Phenjanban Kim Dzsong-Un egy saját maga által írt személyes nyilatkozatban (ez az első alkalom, hogy első szám egyes személyben tett közzé nyilatkozatot.) küldte meg válaszát az Egyesült Államok elnökének.

Azonban a tény, miszerint Kim Dzsong-Un egyértelműen ideológiai támadásként is azonosította Donald Trump beszédét, további problémákat vet fel. A dzsucse ideológia egyik sarokpontja a szongun,(songun- „military first policy”) vagyis az a nézőpont, miszerint az ország katonai ereje az elsődleges. Továbbá az a perspektíva, melyben Észak-Korea egy kicsiny ország, ám ennek ellenére képes volt olyan katonai ipart kiépíteni, amellyel szembe tud szállni az őt körülvevő katonai fenyegetéssel és a nagyhatalmi elnyomással. Az állam az őt érő külső impulzusok és az elért belső politikai célok alapján definiálja, ítéli meg saját magát. Az észak-koreaiak ideális állam-képéhez hozzá tartozik az elismertség és a tisztelet a nemzetközi közösség részéről, melyet a pártvezetés álláspontja szerint nem kapnak meg. Rengeteg olyan politikai-ideológiai alapú koncepciós per zajlik és zajlott le az országban külföldiek ellen, ahol a fő vád az állam méltóságának megsértése.

Kép forrása: http://www.bbc.com/news/world-us-canada-41460205

Azért is kifejezetten aggasztó, hogy a népvezér személyes sértésként értékelte a megnyilvánulást, mert ez jelentősen visszaveti a kétoldali tárgyalások megkezdésének lehetősségét. (Például amikor az Elnök egy teljesen informális megnyilvánulásban közölte a közvetlen diplomáciai fórum kialakításával megbízott Rex Tillerson külügyminiszterrel, hogy felesleges a „Little Rocket Man”-el való együttműködésre tett erőfeszítése.) Népvezérként Kim Dzsong-Un testesíti meg az államot és annak becsületét, büszkeségét a személyét érő sértések az észak koreai identitást és a társadalom államhoz fűzött viszonyát alapjaiban becsteleníti meg. Kim-nek meg kell őriznie tekintélyét a pártvezetőség és a társadalom felé, tehát a diplomáciai közeledésnek az USA kezdeményezésével (háborús retorikájának feladásával, “meghátrálással”) kell formailag végbemennie. Ez elé komoly akadályokat gördít Trump elnök erőteljes, ledomináló attitűdje politikai kommunikációjában.

 

Lektorálta: Bartók András

*A szakértők véleménye azonban eltér abban, hogy Észak-Korea esetében a jelenséget valóban csak a biztonságiasítás technikájával lehet-e magyarázni.

*2 A dzsucse koreaiul=주체 kínai jelekkel 主體 vagy主体 „önerőnek” szokás fordítani, szó szerinti fordításai lehetnek „alany”; „önmaga”; „független”, a filozófiai „szubjektum” fogalmának fordítására használják kelet-ázsiai nyelvekben.