Főoldal Általános „Csöndes forradalom” – politikai válság Európa peremén

„Csöndes forradalom” – politikai válság Európa peremén

Írta
373
0
Megosztás
Forrás: International Anticrisis Center

Június 8-án egy lejárató videóval Vladimir Plahotniuc oligarcha megpuccsolta a szocialista oroszbarát moldáv elnököt, Igor Dodont, hogy helyére az általa támogatott Pavel Filip miniszterelnök kerülhessen, aki esetleg megakadályozhatta volna, hogy a pénzember kezéből az EU-barát Maia Sandu kerüljön kormányra. Hogyan került Moldova egy ilyen nagy politikai válság szélére? Miért támogat Moszkva egy uniópárti miniszterelnököt, Brüsszel pedig egy oroszbarát elnököt? Kicsoda Vladimir Plahotniuc és hogyan kapcsolódik a Pruton, illetve Dnyeszteren túli kiterjedt alvilághoz? Írásomban Európa egyik legszegényebb országának zavaros belpolitikáját próbálom megfejteni.

Egy feldarabolt ország

Moldova egy 4 millió főt számláló kelet-európai ország, mely a Prut és a Dnyeszter folyók közötti löszös hátságon helyezkedik el. Hivatalosan mindössze két szomszédja van: Románia és Ukrajna, azonban Transznisztria gyakorol de facto hatalmat a Dnyeszter-menti területeken, mellyel kvázi-államiságot épített ki Moldován belül. Moldova Szovjetuniótól való 1991-es elszakadását követően az 1992-ben „függetlenedett” régió, köszönhetően Moszkva hathatós támogatásának és Moldovában is befolyásos üzletembereinek, azóta teljes szeparációban építi önmagát távol a fővárostól, Chișinăutól. Azonban Transznisztria politikája mindkét félnek jelentős hatással van a másikéra; Moldova fejletlen civil társadalma, intézményrendszere és gazdasága mind okozója annak, hogy egészen az idei évig Európa legszegényebb országa volt (2019-ben Ukrajna átvette helyét), és a kontinens egyik legnagyobb arányú kivándorlási rátáját produkálta.

A júniusi események értelmezéséhez azonban nemcsak Moldova földrajzi, gazdasági és szociológiai helyzetét kell figyelembe vennünk, hanem meg kell ismernünk Vladimir Plahotniucot is. De kicsoda ő? Vladimir ’Vlad’ Plahotniuc minden felmérés szerint a legbefolyásosabb és leggazdagabb ember – volt egészen idén júniusig – Moldovában, még a Trușeniben kastélyt építő befektetőt, Anatol Statit is megelőzve. Plahotniuc felemelkedésének időszaka Vladimir Voronin elnök 2001-2009 közötti kommunista kormányzása alá tehető. A kormányellenes „európai koalíció” mentén került fel a politikai palettára, majd a háttérből irányítva, a Moldovai Demokrata Párton keresztül hatalomra. Politikai karrierje mentén üzleti karrierje is felvirágozott: a neve alatt futó Petrom Moldova vállalatnak kereskedelmi monopóliuma lett Romániában – így az Unió felé is. Plahotniuc emellett kiterjedt médiabirodalmat is felépített, amit később az oligarcha nagyon jól tudott alkalmazni politikai hatalmának kiterjesztésére. Kezdetben Plahotniuc élvezte Bukarest támogatását is, akik benne látták a román–moldáv egyesülés kulcsát, azonban az oligarcha hamar rájött, hogy a Moldovában érdekeiket érvényesítő felek állandó kijátszásával sokkal többet kereshet, mintha egy valaki mellett foglal egyértelmű állást. Gondolatát tett követte, és hamar nacionalista moldáv hangokat kezdett megszólaltatni médiájában, melynek eredményeképp Bukarest etatistának bélyegezte és megszűntette politikai támogatását. 2014-ben a Plahotniuc-féle Demokrata Párt 19 helyet szerzett csak a 101 tagú parlamentben, azonban annyi képviselőt vásároltak meg, hogy végül 57 helyet foglalhattak el és abszolút többségük lett. Hatalmas vagyonának köszönhetően Plahotniuc irányítása alá került a főügyész, az alkotmánybíróság, az antikorrupciós hivatal és a rendőrség is. Tehetős barátokat is szerzett, így a volt ukrán elnököt, Petro Porosenkot – akit Zelenszkij győzelmét követően Ukrajna támogatásával együtt vesztett el, hiszen a Nép Szolgája-féle Kijev a szocialista–ACUM koalíciót támogatja a chișinăui parlamentben –, illetve Dnyeszter-mente teljhatalmú tulajdonosát, Viktor Gusant is.

Plahotniuc támogatói Bukarestben sokáig a szocialista–liberális frakcióban ülő politikusok voltak, azonban az ő pozíciójuk a régióban folyamatosan gyengül. Jelenleg két fő Moldova-álláspont jellemző román oldalról: az egyik a Teodor Meleşcanu, (volt) külügyminiszter-féle semleges, óvatos, Moldovát teljesen különálló államként kezelő; a másik a Traian Băsescu, (volt) elnök-féle támadó jellegű, Moldovát szigorúan Románia territóriumaként számontartó retorika. Jelen pillanatban inkább az előbbi áll nyerésre, ugyanis Igor Dodon, moldáv elnök hathatós közbenjárásának köszönhetően a román állam elvesztette azon jogát, hogy a vezető politikusok moldáv állampolgárságot kaphassanak, így maga Băsescu is meg lett fosztva útlevelétől.

Az oligarcha, Vladimir Plahotniuc, forrás: Tass.

 

Az oligarcha másik támogatóját, az Egyesült Államokat is fokozatosan elvesztette. Plahotniuc, köszönhetően jó Dnyeszter-menti kapcsolatainak, a kezdetek kezdetétől támogatta Moldova föderatív jellegű adminisztrációs újraszervezését, melynek célja, hogy Tiraspol – a szakadár köztársaság fővárosa – továbbra is hatalmat gyakorolhasson teljes Transznisztria felett, de immáron a moldáv állam égisze, így Chișinău alatt. Az USA többször is támadta ezen elképzelést, ugyanis félő, ezzel a lépéssel oroszbarát többség jöhetne létre a chișinăui parlamentben – hiszen a szakadár köztársaság szinte teljes lakossága orosz –, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy a tengerentúli ország egy szövetségest veszítene el. Plahotniuc direkt nem foglalt egyértelmű álláspontot, majd amikor forrósodni kezdett körülötte a hangulat az ukrán elnökválasztást követően, határozott lépést tett és üzent a Fehér Háznak: „Moldova híd kíván lenni Kelet és Nyugat között, nem pedig világhatalmak harctere.” Az Egyesült Államoknak ez elég volt, és fokozatosan elkezdett kihátrálni az üzletember mögül.

A Moszkvában és az EU-ban is persona non grata Plahotniuc ezzel az összes támogatóját elvesztette külföldön. Oroszország azért neheztelt rá, ami miatt médiájában folyamatosan Transznisztriát és Dodont is negatívan jelenítette meg (utóbbit lényegesen oroszbarátabbnak feltüntetve, mint amilyen), míg jelentős pénzügyi kapcsolatai voltak a Dnyeszter-menti Sheriff-hálózatot működtető mogul, Gusan holdudvarában. Az Európai Unió problémája pedig a Plahotniuchoz köthető korrupció, mely miatt a tavalyi évben be is fagyasztották a Moldovának szánt EU-s költségvetési támogatásokat. Különös helyzet alakult ki ezáltal az üzletember kérdését illetően: nemzetközi szinten is mindenki egyetértett abban, hogy távoznia kell a moldáv politikából.

Egy abszurd szövetség

Vlad Plahotniuc mellett jelenleg két nagyobb politikai pólus uralkodik a kelet-európai ország fölött, akik soha nem álltak még – illetve valószínűleg, a közös ellenség, Plahotniuc távozása után soha többet nem is fognak ilyen közel állni – egymáshoz. Az ACUM-tengely az euroatlanti erők által támogatott demokratikus–liberális pártszövetség.  Két fő képviselője, Andrei Năstase és Maia Sandu is remek európai, valamint tengerentúli kapcsolatokkal rendelkeznek. Előbbi Németországból szerzett magának befolyásos barátokat, míg Sandu Washington új kiválasztottja lett Plahotniuc után, köszönhetően annak, hogy a John F. Kennedy School of Governmentben és a Harvardon végezte tanulmányait, valamint a Világbankban is vezető pozíciója volt korábban. Az ACUM erői mellett a jelenlegi elnököt adó PSRM, a moldovai szocialista párt képvisel jelentős erőt, akik legtöbbször mint a helyi oroszbarát erő vannak feltüntetve. Sokak szerint ugyanakkor az Igor Dodon-féle politikai szervezet sokkal inkább egy önjáró báb, akik fel is vállalnak konfliktusokat Moszkvával, azonban akiknek legjobb kapcsolataik kétségkívül nem nyugatról, sokkal inkább keletről jönnek. A jelenlegi szocialista párt a gyakorlatilag már megszűnt, de korábban jelentős szerepet játszó kommunista párt hagyományait és szavazatait viszi tovább. A nemzetközi Plahotniuc-ellenesség hozta létre az „abszurd koalíciót”, melyben a felek így a Sandu/Năstase- és a Dodon-féle politikai erők lettek.

Az események idén februárban indultak be. A parlamenti választásokat követően Plahotniuc Demokrata Pártja jelentősen meggyengült. A választásokon a Dodon-féle szocialisták 35, a Sandu- Năstase-féle koalíció (az ACUM a Cselekvés és Szolidartás Pártjából és a Büszkeség és Igazság Pártjából áll) 26, míg a Demokrata Párt 30 helyet szerzett. Plahotniuc pártja megalakulása óta nem volt társadalmi szinten ilyen népszerűtlen és elutasított. Mivel a három pólus eredménye gyakorlatilag egyenlő lett, senki sem tudott kormányt alakítani tavasszal (a Demokrata Párt támogatta Pavel Filip alakított kormányt, azonban nem állt mögötte támogató többség, így nem volt hatékony), így vagy egy új választást kellett volna kiírni, vagy rá kellett venni a korábban szembenálló Dodont és az ACUM-ot, hogy üljenek le tárgyalni.

Június 3-án három különleges látogató érkezett Chișinăuba: Dmitrij Kozak, orosz elnöki megbízott, Johannes Hahn, bővítésért felelős uniós biztos és Brad Freden, a State Department kelet-európai osztályának vezetője. Kozak sikeresen egyeztetett a szocialistákkal és az ACUM-mal is, így esély nyílt egy közös, Plahotniuc-ellenes koalíció kialakítására. Barabás T. János, a KKI vezető elemzője szerint: „A szocialista–ACUM-kormányt Washington és Moszkva a regionális stabilitás érdekében tett közös megegyezésének lehet tekintetni.” A megegyezések eredményeként június 8-án Igor Dodon elnök kinevezte Maia Sandut miniszterelnöknek az amerikai, az orosz és az uniós nagykövet jelenlétében. A Sandu-kormány vállalásai között volt, hogy folytatódik az uniós intergáció, nem lesz föderalizáció, az ACUM nem kéri a NATO-tagságot, és határozottan fognak fellépni Plahotniuc birodalma ellen.

Dodon (jobbra) és Plahotniuc (középen) utolsó csatája a parlamentben, forrás: Бельцкий независимый портал.md.

Még ezen a napon egy rejtett kamerás videó kezdett terjengeni a Demokrata Párt médiabirodalmában, melyben Dodon beismeri Moszkva befolyását – konkrétan megemlíti, hogy Moszkva évente 284 millió forintnak megfelelő rubellel támogatja a szocialistákat – és azt, hogy nem vetné el Moldova föderalisztikus alapon történő átalakítását. Dmitrij Kozak mint Moszkva képviselője ezt tagadta a Kommerszant.ru-n és bizonyítékokkal alá is támasztotta állítását. A videó kiszivárgása ráadásul azután történt, hogy a nem ACUM–szocialista frakciós képviselők kifogásolták a kormány egynapos csúszását a kormányalakítási időszak tekintetében (erre 90 napjuk lett volna), mely alapján új választást kellett volna kiírni és válságkezelő, független kormányt felállítani. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy Zinaida Greceanii személyében az ACUM–szocialista tengely már meg is szavazta a törvényhozás új elnökét. A konfliktust az alkotmánybíróság próbálta meg kezelni, méghozzá azzal, hogy megvonta az államfői tisztséget Igor Dodontól, és a moldáv törvények értelmében átmeneti elnöknek nevezte ki a miniszterelnököt, aki nem Maia Sandu volt – hiszen ebben az esetben a kinevezése illegitim volt egy illegitim elnök keze által –, hanem elődje, a Plahotniuc-pártba tartozó Pavel Filip.

Kettős hatalom árnyékában

Moldovában ekkor két hétig két elnök volt párhuzamosan hivatalban. Pavel Filip a kormányépületekben pro-Plahotniuc politikusokkal, az oligarcha zsebében lévő rendőrség segítségével igyekezte feltételezett hatalmát gyakorolni, miközben Maia Sandu vele párhuzamosan éppen ugyanezt tette, csak az Országgyűlés épületében. A Pavel Filip irányítása alatt tartott épületek előtt folyamatosan civil tüntetések zajlottak. Ezt a demonstrációsorozatot nevezték el „csöndes forradalomnak.” Pavel Filip, élve az alkotmánybíróság által megszerzett jogkörökkel, feloszlatta a parlamentet és szeptember 6-ra választásokat írt ki. A Sandu-kormány ekkor arra hivatkozva, hogy Filip helyett az államfői tisztségétől megfosztott Dodont tekintik az ország elnökének, megtagadta a feloszlatást. „Az országban semmi nem fog változni addig, amíg az állami intézményeket fogságban tartó Plahotniuc Moldovában van” – jelentette ki Sandu. Igor Dodon ellenelnök is megszólalt: „az eltérő ideológiájú pártok is összefoghatnak, ha közös a cél: Moldova felszabadítása a bűnöző, diktatórikus rezsim alól!”. Két héttel a kettős hatalom kialakulása után Vladimir Cebotari, a Plahotniuc-féle MDP alelnöke, félvén a börtönbüntetéstől, elfogadta a parlamentben a Sandu-kormányt, melyet követően dominószerűen omlott össze a Demokrata Párt vezetése. Még ezen az éjszakán megjelent az MDP pártszékházánál Derek Hogan, amerikai nagykövet, akinek látogatása után – melynek apropójáról legfeljebb feltételezni lehet dolgokat – Vladimir Plahotniuc a hajnali órákban repülővel távozott a Moldovai Köztársaság területéről.

Két nappal később, június 10-én az alkotmánybíróság legitimnek nyilvánította a Sandu-kormányt, akik a szocialistákkal közös együttműködést – priuatim – „oligarchaellenes-koalíciónak” kezdték el hívni. Június 15-én az alkotmánybíróság visszavont minden rendeletet és jogorvoslatot, amit június 7.–9. között hozott, majd elnöke, az erős Plahotniuc-kapcsolatokkal rendelkező Mihai Poalelungi 20-án le is mondott. Június utolsó harmadában hatalmas oligarcha-exodus indult meg Moldovából. Az országot Vladimir Plahotniuc Dnyeszter-menti barátjának, Viktor Gusan üzletember birodalmán keresztül hagyta el, majd Miamiba távozott. Viktor Gusan, a transznisztriai Sheriff holdingcég teljhatalmú tulajdonosa, akinek a kezében van a Dnyeszteren túli de facto állam összes benzinkútja, szupermarketje, TV csatornája, könyvkiadója, építési vállalata, reklámügynöksége, alkoholgyára, sörgyára, telefonszolgáltatója, hotelje, és a terület egyetlen labdarúgó csapata, a Sheriff Tiraspol – annak stadionjával együtt. Plahotniucot útján elkísérte Ilan Șor bankár is, aki a 2014-es banksíbolási botrány (több moldovai bank összedolgozva elsikkasztott több mint 1 milliárd eurót, ami az ország GDP-jének 1/8-a) egyik főszereplője volt, illetve felesége, az Oroszországból kitiltott énekesnő, Zsaszmin is.

Egy új esély az integrációra

Június 26-án végül a politikai válság hivatalosan is véget ért: Románia is támogatásáról biztosította a Sandu-kormányt, az új miniszterelnököt pedig meg is hívták egy bukaresti látogatásra július elejére. A moldovai kétkamarás parlament is megszavazta nagy többséggel a Sandu-kormányt, akik biztosították az országot az Unióval kötött szabadkereskedelmi megállapodásokban rögzített szerkezeti reformok végrehajtásáról, mellyel elkerülhetőek lennének a jövőben az ehhez hasonló konfliktusok. Az európai vezetők szerte az Unióban üdvözölték a Chişinăuban végbement békés hatalomváltást. Az alkotmánybíróság végül teljes testületileg lemondott, utat adva a változásoknak. A politikusok, nyugati szakértők, helyi civilek által követelt változást vezetésére Veaceslav Zaporojant nevezték ki ügyvezető elnöknek.

Maia Sandu, az új miniszterelnök, forrás: European Interest.

Moldova megszabadult a legnagyobb oligarchájától, aki folyamatosan blokkolta az ország teljesítményét, ezzel fenntartva saját birodalmát. Azonban Moldova továbbra is Európa egyik legszegényebb állama, ahol kevesek kezében összpontosul a pénz és a hatalom. Az ország geopolitikai helyzetéből adódóan is mindig játszótér lesz az Unió, az Egyesült Államok és Oroszország között. Azonban, hogy a kelet-európai országnak sikerül-e ezen geopolitikai helyzetet a saját javára fordítania, vagy épp ellenkezőleg, csak még súlyosabb politikai és gazdasági válságok várhatóak, egyelőre a jövő kérdése marad.